Kerry lesz Bush kihívója

Vágólapra másolva!
A "szuperkedden" tíz államból kilencben John Kerryre szavaztak a demokraták, így mostanra szinte biztosnak tűnik, hogy a massachusetts-i szenátor lesz George Bush elnök kihívója a 2004-es amerikai elnökválasztáson. A győzelem után Bush elnök felhívta Kerryt, és lelkes küzdelmet ígért leendő demokrata ellenfelének.Kerry megmaradt ellenfele, John Edwards szerdán visszalép a további versenytől.
Vágólapra másolva!

John Kerry nyerte meg a "szuperkedd" nevű demokrata elnökjelölt-előválasztást. Az esemény jelentőségét az adja, hogy egyszerre tíz államban tartottak kedden előválasztást. Kerry győzelmével szinte bizonyossá vált, hogy a massachusetts-i szenátor lesz Bush elnök kihívója az őszi elnökválasztáson.

Kerry számára az a legfontosabb, hogy "mindkét parton" győzni tudott, ugyanis New York Állam és Kalifornia demokratái egyaránt rá szavaztak. Ezen kívül Connecticutban, Ohioban, Rhode Islanden, Marylandben, Minnesotában, Georgiában, és otthonában, Massachusetts-ben nyerte el a demokrata szavazók bizalmát. Kaliforniában egyébként a republikánusok is ünnepelhettek, ugyanis kedden a lakosság megszavazta Schwarzenegger kormányzó államkötvény kibocsátási programját.

John Kerry győzelme nem volt teljes: Vermont állam demokratái korábbi kormányzójukra, Howard Deanre szavaztak, annak ellenére, hogy Dean három hete bejelentette: kiszállt az elnökjelöltségért folytatott versenyből - írja a BBC News.

Győzelmi beszédében Kerry "az egész országra kiterjedő változást" ígért Amerikának. A keddi győzelem után George Bush elnök már fel is hívta leendő kihívóját és lelkes küzdelmet ígért a majdani demokrata jelöltnek. "Azt mondtam neki, hogy remélem, kemény vitát folytatunk majd a nemzet előtt, fontos dolgokról." - nyilatkozta az elnökkel folytatott telefonbeszélgetésről Kerry, majd kijelentette, hogy szerinte a Bush által folytatott külpolitika "a legostobább, a legvakmerőbb, a legarrogánsabb és a legideologikusabb a modern amerikai történelemben".

"Bush azt állítja, hogy a nemzetbiztonságot szeretné a 2004-es választás legfontontosabb kérdésévé tenni. Három szót mondok, amit tudom, hogy megért: hát csak tegye!" - intézett nyílt kihívást az elnökhöz Kerry, amikor megköszönte a választók bizalmát.

Forrás: [origo]
Mindenhol támogatják

A "szuperkedden" aratott győzelemmel Kerry tulajdonképpen legyőzte utolsó talpon maradt riválisát, John Edwards-t, Észak-Karolina szenátorát. Edwards szerdán valószínűleg bejelenti, hogy feladja a demokrata elnökjelöltségért folytatott küzdelmet.. A déli származású Edwards még az elkötelezetten déli államnak számító Georgiában sem tudott győzni. Edwards korábban visszautasította azt a javaslatot, hogy Kerry alelnök-jelöltjeként folytassa a küzdelmet. Edwards ugyanakkor arra buzdította szavazóit, hogy támogassák Kerryt Bush ellen.

A New York Times szerint az utóbbi negyven évben nem fordult elő, hogy ilyen korán kiderüljön, ki lesz a demokrata párt elnökjelöltje. A lap szerint azzal, hogy Kerry kapcsán a demokraták között mindenhol konszenzus alakult ki, és a massachusetts-i szenátor kis vérveszteséggel aratott győzelmeket, tulajdonképpen biztosnak tekinthető az, hogy a nyári demokrata elnökjelölő kongresszuson a párt őt küldi Bush ellen.

Az elkövetkező hetekben Kerry tulajdonképpen ellenfél nélkül marad a maradék huszonegy államban tartott előválasztásokon. Mivel a "szuperkedd" előtt a tizenkilenc államban és a fővárosban megtartott előválasztások közül tizennyolcat megnyert, elnökjelöltsége biztosnak tűnik.

Kerry azonban kijelentette, hogy a keddi győzelem ellenére sem hagyja abba a munkát, és folytatja kampányát a soron következő, déli államokban rendezett előválasztásokon. "A szükséges választók harmadával rendelkezünk" - jelentette ki Kerry szóvivője - "Most az a legfontosabb, hogy az egész országban mindenki megismerhesse John Kerryt."