Haiti: megalakult a kormányfőt javasló bölcsek tanácsa

Vágólapra másolva!
Megalakult a nemzetközi rendezési tervben előirányzott hétfős bölcsek tanácsa pénteken Haitin, amelynek elsődleges feladata, hogy javaslatot tegyen az államfőnek az új miniszterelnök személyére.
Vágólapra másolva!

A bölcsek tanácsa a haiti társadalom sokszínűségét reprezentálja - közölte az Amerikai Államok Szervezete (AÁSZ). Tagjait egy hárompárti bizottság választotta ki, amelyet az ellenzék, Jean Bertrand Aristide lemondott elnök pártja, a Lavalas Család és a nemzetközi közösség megbízottai alkottak. A bölcsek között a katolikus egyház, az episzkopális egyház, az emberi jogi szervezetek, a felsőoktatás, a magánszektor, az ellenzéki Demokratikus Összetartás és a Lavalas Család egy-egy szószólója kapott helyet.

A bölcsek tanácsa azon túl, hogy javaslatot tesz Boniface Alexandre ideiglenes elnöknek a kormányfő személyére, a kormány összetételéről is tanácskozik a majdani miniszterelnökkel. A haiti válság rendezésére kidolgozott nemzetközi terv kimondja, hogy a bölcsek tanácsából nem kerülhet ki a kormányfő.

Az AÁSZ jelezte, hogy az új kormány kinevezésének egy héten belül meg kell történnie.