Ötven szakértő készíti a Szaddám-per vádiratát

Vágólapra másolva!
Ötven amerikai szakértő, köztük vezető ügyészek és az FBI munkatársai is részt vesznek a Szaddám Huszein volt iraki elnök elleni vádirat elkészítésében. A per, amelyet a jelenlegi tervek szerint Irakban, helyi bíróság előtt tartanának meg, csak két év múlva kezdődhet meg.
Vágólapra másolva!

A napokban utazik Irakba 50 szakértő, köztük ügyészek, nyomozók, hogy elkezdjék összeállítani a vádiratot többek között Szaddám Huszein volt iraki elnök ellen - írja az AP amerikai hírügynökség. A szakértőknek több ezer oldal iratot kell átolvasniuk. Az amerikai igazságügyi minisztérium szerint a Szaddám-pert iraki bíróság előtt kell megtartani. Nem volna szerencsés, ha amerikai vagy más külföldi bíróság ítélkezne a bukott diktátor felett - vélték az AP-nek nyilatkozó amerikai minisztériumi tisztviselők.

Annak ellenére, hogy az USA szakértőket küld Irakba, nem valószínű, hogy két éven belül megkezdődhetne a Szaddám-per. A jogi szakértők ugyanis el akarják kerülni az olyan jogi félrecsúszásokat, mint amilyen Slobodan Milosevic egykori szerb vezető hágai perét is hátráltatja.

Az iraki háborús bűnösök felelősségre vonását előkészítő brit és amerikai jogászok ezért korábban kizárták annak lehetőségét, hogy elsőként Szaddámot ültessék a vádlottak padjára, először az előző rezsim olyan, viszonylag alacsonyabb beosztású tagjaival akarják kezdeni a jogi eljárásokat, akiknek személyét közvetlenül összefüggésbe lehet hozni bizonyítható bűncselekményekkel.

Korábbi lapértesülések szerint az első, bíróság elé idézendő jelentősebb figura valószínűleg Ali Haszan el-Medzsid, vagyis "Vegyi Ali" lesz, aki jól dokumentált bizonyítékok alapján tehető felelőssé az iraki kurdok 80-as évekbeli, illetve a síiták 1991-ben elkövetett tömeges lemészárlásáért.