Gérard Latortue Haiti ideiglenes kormányfője

Vágólapra másolva!
Gérard Latortue volt külügyminisztert választotta kedden a héttagú "bölcsek tanácsa" Haiti kormányfőjének - közölte Boniface Alexandre ideiglenes államfő tanácsadója. Jean-Bertrand Aristide előző elnök a fegyveres lázadás miatt, amerikai nyomásra tíz nappal korábban vonult száműzetésbe.
Vágólapra másolva!

Az új ideiglenes kormányfő az Aristide által kinevezett Yvon Neptune-t követi a miniszterelnöki poszton. A 69 éves Latortue foglalkozását tekintve jogász és közgazdász, Haitiban és Franciaországban végzett tanulmányokat, pályafutásának java részében az ENSZ Iparfejlesztési Szervezetében (UNIDO) dolgozott. Az új kormányfő egy telefoninterjúban elmondta: "képességeik, becsületességük és feddhetetlenségük alapján egyesíteni kívánja országa állampolgárait egy új Haiti építésének érdekében".

Kofi Annan ENSZ-főtitkár kedden Ottawában "hosszú távú kötelezettségvállalásra" szólította fel a nemzetközi közösséget. Kofi Annan szerint az alapvető állampolgári intézmények helyreállítása akár tíz évig is eltarthat a karib-tengeri szigetországban. Annan erről kedden Ottawában beszélt Paul Martin kanadai kormányfővel tartott közös sajtótájékoztatóján. Paul Martin elmondta: Kanada, amely 450 katonát készül 90 napra Haitiba küldeni, egyben hosszú távú segítséget is kíván nyújtani az ország újjáépítéséhez.

Az első ENSZ-küldöttséget szerdán várják Haitiba, feladata az itt állomásozó nemzetközi erőt felváltó ENSZ-békefenntartók küldetésének előkészítése. Az ENSZ sürgős felhívást tett közzé, amelyben 35 millió dollár támogatást kért az ország számára.

George Tenet, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) vezetője egy szenátusi bizottságban kedden figyelmeztetett, hogy Haitiban továbbra is fenyeget a humanitárius katasztrófa, illetve a tömeges kivándorlás veszélye. Felhívta a figyelmet a fegyveres összetűzések veszélyére, és hangsúlyozta, hogy a biztonság növeléséhez szükség van a fegyveres csoportok lefegyverzésére, valamint a haiti biztonsági erők átképzésére és a létszámuk növelésére.

Az amerikai tengerészgyalogosok szerdától segítik a haiti rendőrséget a polgári lakosság lefegyverzésében - jelentette be Mark Gurganus ezredes, a szigetországban állomásozó nemzetközi erő vezetője. Haitiban keddi adatok szerint 1600 amerikai tengerészgyalogos, 600 francia idegenlégiós és rendőr, 328 chilei és mintegy 100 kanadai katona teljesített szolgálatot.