Hétfőtől sztrájkolnak a román vasutasok

Vágólapra másolva!
Általános sztrájkba lépnek hétfő reggel a román vasutasok - közölték bukaresti illetékesek. A román mozdonyvezetők és a vasúti kommunikációs személyzet szakszervezeti szövetségei bejelentették, hogy hétfő reggel helyi idő szerint hét órakor tagjaik általános sztrájkba lépnek, hogy így próbálják kikényszeríteni bér- és más természetű szociális követeléseik teljesítését.
Vágólapra másolva!
Vasútrobbantással zsarolják Franciaországot/nagyvilag/20040303vasutrobbantassal.html

A román közlekedési minisztérium illetékes államtitkára vasárnap sajtóértekezleten jelentette be: a tárca a bukaresti fellebbviteli ítélőszékhez fordul és kéri, hogy a bíróság állapítsa meg a munkabeszüntetés törvénytelen jellegét.

A sztrájk ugyanis - magyarázta az államtitkár - elvesztette minden jogalapját abban a pillanatban, hogy a minisztérium teljesítette a két szakszervezet bérkövetelését. Sőt, a közlekedési tárca - miután tárgyalt a Nemzetközi Valutaalappal és a pénzügyminisztériummal - a sztrájkszervezők által követelt kilenc százalékos fizetésemelés helyett 12 százalékkal hajlandó emelni a két munkaterületen dolgozók fizetését.

De a napi hétórás munkaidőre vonatkozó követelést indokolatlannak tartja, mert az nem felel meg az európai vasúti normáknak sem. A kontinensen egyedül Franciaországban hét óra a vasutasok munkaideje, mert ott minden köztisztviselőnek ez a napi munkaprogramja - mondta.

Az államtitkár közölte, hogy a román vasutak 3400 személy- és teherjáratának csak egyharmada közlekedik a sztrájk idején, de országos viszonylatban minden rangú járatból - beleértve nemzetközi járatokat is - közlekednek majd vonatok. A szünetelő járatokról a vasútállomásokon értesülhet az utazó közönség.