Kétszeresére nőtt a rasszista támadások száma Ausztriában

Vágólapra másolva!
Több mint a kétszeresére nőtt tavaly Ausztriában a fajgyűlöletből elkövetett cselekmények száma a megelőző évhez viszonyítva - állítja a fajgyűlölet ellen küzdő, ZARA (Zivilcourage und Anti-Rassismus-Arbeit) elnevezésű osztrák szervezet, amely pénteken hozta nyilvánosságra Bécsben a tavalyi esztendőről készített jelentését. Elsősorban a feketéket és az arabokat támadják meg.
Vágólapra másolva!

A 84 oldalas beszámoló elkészítéséhez 12 olyan társadalmi szervezet is hozzájárult, amelyek az idegengyűlölet ellen lépnek fel. A ZARA felhívta a figyelmet arra, hogy a múlt évben 650 esetben tettek bejelentést a szervezetnél rasszista cselekmények elszenvedői vagy szemtanúi, és ez több mint a kétszerese a tavalyelőttinek. A ZARA szerint a jelentésben foglaltnál valójában jóval több lehet a rasszista cselekmények száma Ausztriában, ám nincs olyan szervezet, amely pontosan dokumentálná az ilyen tetteket. A ZARA kiemelte, hogy az alpesi országban mindenekelőtt a fekete bőrű külföldiek azok, akiket rasszista indíttatású inzultus ér. Az aktivisták szerint azonban a 2001. szeptember 11-i terrortámadások óta megnövekedett azoknak az asszonyoknak a száma, akiket fejkendőviseletük miatt nyilvános helyen inzultus ért Ausztriában.

A szervezet úgy fogalmazott, hogy az idegengyűlölet szempontjából a tavaly július jelentette a mélypontot Ausztriában, amikor tisztázatlan körülmények között meghalt egy mauritiusi férfi. Az áldozat vitába keveredett munkaadójával, aki a rendőrség segítségét kérte. A férfit megbilincselték, egy orvos nyugtatóinjekciót adott be neki. Az áldozat röviddel azt követően elveszítette az eszméletét és meghalt. A ZARA példákat sorolt arra, hogy egyes helyeken falfirkákon, feliratokon követelik a külföldiek távozását Ausztriából, illetve felszólítják őket, hogy ne látogassanak bizonyos szórakozóhelyeket.

A ZARA továbbra is azt szeretné elérni, hogy fogadjanak el diszkriminációellenes törvényt, mert az szerintük hatékony eszköz lehetne a fajgyűlölettel szemben.