Forrófejű és nyomulós Bush kihívója

Vágólapra másolva!
John F. Kerry kamaszkora óta politikusnak készült. A demokrata elnökjelölt esélyesebb riválisánál, George W. Bush jelenlegi amerikai elnöknél a közvélemény-kutatások szerint. Az [origo] összeállításából megismerheti, hogyan és kiből lehet a világ legerősebb államának elnökjelöltje. Végigkövetheti életét a svájci internátustól a csajozásig J. F. Kennedy nyaralójában, a vietnami kamasz gerilla lelövésétől a béketüntetők vezetéséig, a bostoni sztárügyvédségtől a CIA megtámadásáig, válásától a milliárdos özveggyel kötött házasságáig. Kerryt törekvő emberként jellemzik ismerősei, és sokszor forrófejű lépései kudarcokhoz éppúgy vezettek életében, mint nagy sikerekhez.
Vágólapra másolva!

John Forbes Kerry ősei két nagyon különböző világból származnak. Anyai ágon a nagy múltú és nagyon gazdag Forbes család leszármazottja. A Forbesok több mint egy évszázada tartoznak az amerikai elithez, és távolról rokonai a szintén évszázadok óta befolyásosnak számító - a mostani elnököt adó - Bushoknak is. A család már évszázadok óta az Egyesült Államokban él, az ősök a XVIII. században az akkor még Spanyolországhoz tartozó Floridában kezdtek kereskedelemmel és hajózással foglalkozni. A Forbesok gazdagságát Kerry dédapjának unokatestvére alapozta meg, aki a 19. század közepén a kínai ópiumháborúban szerezte vagyonát. Az ópiumkereskedelemből származó hasznot a leszármazottak többek között vasútépítésbe fektették, és érdekeltségeik hamarosan behálózták az egész világot. Kerry édesanyja a család Franciaországban megtelepedett ágától származik. Rosemary Forbes Párizsban született, bár nagyapja még Kínában volt bankár, ópiumkereskedő és amatőr botanikus. Rosemary későbbi férjét Franciországban ismerte meg, amikor Richard Kerry 1937-ben szobrászatot tanult Európában.

John Kerry apai nagyszülei az Osztrák-Magyar Monarchiából származnak. Nagyapja Fritz Kohn néven látta meg a napvilágot, egy most Csehországhoz tartozó morva kisvárosban. Felesége, Löw Ida, pedig Budapesten született, szintén zsidó családban. A fiatal pár 1902-ben úgy döntött, hogy megkeresztelkednek, a római katolikus vallást választották. 1905-ben kivándoroltak az Egyesült Államokba, ahol az asszimilációt egész életében fontosnak tartó Fritz Kohn nevet változtatott. Ránézett Európa térképére, ceruzájával egy ír megye nevére bökött, és attól fogva Fritzgerald Kerry volt. Cipőkereskedésével csinos vagyont gyűjtött össze, de 1921-ben csődbe ment. Adósságaitól kétségbeesve a bostoni Copley Plaza nevű szálloda mosodájában főbe lőtte magát. Kerry apja még kisgyerek volt ekkor, de később a család mégis megkapaszkodott, és Richard a neves Yale és Harvard egyetemeken tanult jogot. Érdeklődött a szobrászat iránt is, és ennek köszönhette találkozását a Forbes lánnyal.

Kerry szülei Franciaország német megszállása miatt az USA-ba költöztek, és itt született meg négy gyermekük közül a második, John Forbes Kerry, akiről ez az életrajz szól. Kerry apját besorozták, a légierőhöz került, kiképezték pilótának, de a második világháború egyetlen bevetésében sem vett részt. Ugyanis tbc-s lett, és kórházban volt a szövetséges légicsapások idején.

A háború után a család visszatért Franciországba, de a Forbes-villát a németek felgyújtották, és Rosemary nem akart új életet kezdeni Európában. 1950-ben Kerry apja Washingtonban, a kormánynál kapott munkát, és politikai karrierje szárnyalni kezdett. Választott tisztséget azonban sohasem viselt. Különböző tanácsadói feladatokat látott el, 1954-től a német ügyekkel foglalkozott. Ezért a család Nyugat-Berlinbe költözött, majd 1957-ben a még magasabb diplomáciai feladattal megbízott apa Norvégiában kapott szolgálati lakást. Az alig tizenegy éves John Kerry nem élvezhette a diplomatagyermekek gondtalan életét, mert ahogy a család Európába ért, őt beíratták egy svájci bentlakásos elitiskolába. Ennek köszönhetően nagyon jól megtanult focizni, de ahogy később fogalmazott, ő is igazi otthon és gyökerek nélkül élte ifjúkorát. Mint az Újvilágban új vallással, új névvel, új életet kezdő nagyapja és félig árván felnőtt apja. Kerry ettől kezdve az egyetem elvégzéséig különböző kollégiumokban élt, utána kaszárnyákban hált.