Clarke megismételte Bush elleni vádjait

Vágólapra másolva!
Irak múlt év tavaszi megtámadásával George Bush amerikai elnök nagymértékben aláásta a terrorizmus elleni harcot - jelentette ki szerdán Richard Clarke, a Fehér Ház volt terrorizmus szakértője a 2001 szeptember 11-i terrortámadások előzményeit vizsgáló bizottság előtt.
Vágólapra másolva!

Clarke megismételte a Minden ellenség ellen címmel hétfőn megjelent és nagy vihart kavart könyvében megfogalmazott vádakat, amelyek szerint Bush elnök kormánya a New York-i és washingtoni terrortámadásig elhanyagolta a terrorizmus elleni harcot, amelyet később a szükségtelen iraki háborúval gyengített meg. A szakértő a testület előtt is kijelentette, hogy a Bush-kormány nem tekintette sürgető ügynek a terrorizmus elleni harcot hivatalának első nyolc hónapjában.

A terrorizmus elleni küzdelem volt fehér házi koordinátora visszautasította a politikai részrehajlás vádjait, azokat a támadásokat, amelyekben egyenesen a Fehér Ház elhódítására készülő John Kerry demokrata párti szenátor választási kampánystábjának tagjaként emlegetik őt. Kijelentette, hogy bejegyzett republikánus szavazó, aki több republikánus elnök alatt is szolgált, és semmiféle kormánytisztséget nem vállal, ha John Kerry győzne az őszi elnökválasztáson.

Clarke tanúvallomását azzal kezdte, hogy megkövette a 2001. szeptember 11-i terrortámadások áldozatainak hozzátartozóit azért, hogy a kormány és azon belül ő maga is kudarcot vallott. A szakértő kijelentette, hogy ő is és a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója, George Tenet is igyekezett megértetni a Bush-kormánnyal a terrorizmus elleni harc fontosságát. Bill Clinton kormánya Clarke szerint belátóbb volt és az ügyet ha nem is elsőrendűnek, de kiemelt fontosságúnak tekintette.