Pokolgépes merénylet Bagdad központjában

Vágólapra másolva!
Több nyugati személy is megsebesült a szombat reggel Bagdad központjában bekövetkezett robbanásban. A pokolgép akkor lépett működésbe, amikor egy japán márkájú gépkocsi elhaladt az Abu Navasz sugárúton, az egykori elnöki palota előtt.
Vágólapra másolva!

A detonáció során három vagy négy nyugati személy súlyosan megsebesült - közölte Mohamed ak-Kilani rendőrkapitány. Elmondta, hogy az autót egy másik jármű követte, amelyben szintén nyugati személyek ültek, akik a sebesültek segítségére siettek.

A rendőrkapitány szerint a robbanószerkezetet a járda szélére helyezték el ismeretlen személyek. Egy nevének elhallgatását kérő rendőrségi forrás szerint viszont a robbanásban két iraki személy sebesült meg.