Újra politizál az indiai Gandhi-család

Vágólapra másolva!
Képviselőjelöltként indul Rahul Gandhi, a meggyilkolt Radzsiv Gandhi indiai miniszterelnök fia az áprilisi-májusi előrehozott indiai parlamenti választásokon. Ezzel a befolyásos Gandhi-család negyedik nemzedéke is a politika színpadára lépett az ázsiai országban.
Vágólapra másolva!

Rahul Gandhi az észak-indiai Amethi körzetben hétfőn töltötte ki a szükséges iratokat, amelyek birtokában hivatalosan is az ellenzéki Indiai Nemzeti Kongresszus párt képviselőjelöltjévé vált. A Gandhi-fiú több ezer lelkes hívének ünneplése közepette érkezett az aláírásnak helyet adó önkormányzati épületbe; hívei a hagyományoknak megfelelően rózsát dobáltak autójára. Az aláíráson jelen volt édesanyja, Sonia Gandhi is, aki a párt elnöke és egyben az indiai parlamenti ellenzék vezetője.

Indiában április 20. és május 10. között tartanak előrehozott parlamenti választásokat. Az előzetes felmérések az Atal Bihari Vádzspaji miniszterelnök vezette hindu nacionalista politikai erők győzelmét vetítik előre; Sonia Gandhi népszerűsége minden közvélemény-kutatás szerint elmarad Vádzspajiétól.

Az Indiai Nemzeti Kongresszus vezetői azt remélik, hogy az ország legismertebb - eddig három miniszterelnököt adó - politikai dinasztiája sarjának a csatasorba állításával növelhetik majd a párt apadó népszerűségét.

A 33 éves, közgazdász végzettségű Rahul Gandhi az 1991-ben meggyilkolt Radzsiv Gandhi miniszterelnök fia, az 1984-ben szintén meggyilkolt Indira Gandhi miniszterelnök unokája és Dzsavaharlal Nehrunak, a független India első miniszterelnökének a dédunokája. Bár apja és nagyanyja is erőszakos halált halt, Rahul Gandhi nem fél attól, hogy a politikusi pályára lépve maga is hasonló sorsra jut. "Ez a pályafutásomnak csak a kezdete" - mondta hétfőn, képviselőjelöltté válásakor.