Megállapodás született Nedzsefben a koalíció és a síiták között

Vágólapra másolva!
Az Irakot megszállva tartó erők és Muktada asz-Szadr iraki síita vezető irodája megállapodtak arról, hogy a koalíció csapatai nem vonulnak be Nedzsef városába. Hétfő éjszakáig marad érvényben a tűzszünet az iraki Fallúdzsában, a városban ugyanakkor robbanások döreje és gépfegyverropogás hallatszott az éjszaka folyamán is. A körzetben egész éjszaka amerikai katonai helikopterek köröztek.
Vágólapra másolva!

Megállapodás jött létre az Irakot megszállva tartó nemzetközi koalíció erői és Muktada asz-Szadr iraki síita vezető irodája között arról, hogy a koalíció csapatai nem vonulnak be Nedzsef városába, a radikális síita vezető fegyveres hívei viszont kiürítik az általuk elfoglalt középületeket, postahivatalokat, rendőrőrsöket.

Az is része a megállapodásnak, hogy visszakerül az iraki rendőrség kezébe a város rendjének fenntartása - közölte Ali al-Jaszeri tábornok, a rendőrség vezetője. Hozzátette, hogy a rendőri erők már meg is kezdték a Bagdadtól 175 kilométerre délre fekvő síita szent város fontos pontjainak elfoglalását, miután a síita milíciák visszavonultak ezekről.

A múlt héten Szadr híveinek félkatonai alakulata, az úgynevezett Mahdi Hadserege ellenőrizte a városközpontot, a rendőrőrsöket és a kormányépületeket, miközben a koalíció e térségben állomásozó alakulatai a városon kívüli támaszpontjaikon maradtak.

A tűzszünet ellenére harcok dúlnak Fallúdzsában

Meghosszabbították a tűzszünetet az iraki Fallúdzsában, így az hétfő éjszakáig marad érvényben - jelentette be a szunnita Iraki Iszlám Párt egyik vezetője, aki részt vesz a felek közötti közvetítésben. Kevéssel a bejelentés előtt ugyanakkor olyan hírek érkeztek a Bagdadtól ötven kilométernyire nyugatra fekvő városból, hogy harcok dúltak a hétfőre virradó éjszakán is. Fegyveres iraki ellenállók tűzpárbajt vívtak amerikai tengerészgyalogosokkal, robbanások döreje és gépfegyverropogás hallatszott az éjszaka a város egyik körzetéből, s amerikai katonai helikopterek köröztek Fallúdzsa felett - közölték helyi lakosok külföldi tudósítókkal.

Cikkgyűjtemény a forrongó Irakról/nagyvilag/20040408cikkgyujtemeny.html

Vasárnap nemhivatalos tűzszüneti megállapodás lépett érvénybe a felek között, s a korábbi órákban szüneteltek is a harcok az úgynevezett szunnita háromszögben fekvő városban, a nemzetközi koalíció ellen vívott fegyveres harc egyik gócpontjában. Egy hét leforgása alatt több mint 600 iraki halt meg és mintegy ezren sebesültek meg a fallúdzsai harcokban - közölte vasárnap egy helyi kórház igazgatója.

Az Arab Liga elítéli az iraki erőszakos cselekményeket - közölte vasárnap a szervezet főtitkára. Amr Musza a Liga tanácskozása után beszélt erről a Mena egyiptomi hírügynökség jelentése szerint. A tanácskozáson az iraki helyzetet vitatták meg. Amr Musza szerint az "iraki helyzet arab álláspontot igényel, és kívánatos, hogy egy ilyen döntést arab csúcstalálkozón hozzanak meg". Az Arab Liga csúcstalálkozóját Tunézia kérésére az utolsó pillanatban március végén elhalasztották. Amr Musza csütörtökön közölte, hogy a találkozót májusban Tuniszban tartják.