Újabb két nap tűzszünet Fallúdzsában

Vágólapra másolva!
Fallúdzsában újabb két nap tűzszünetben állapodtak meg a harcoló felek, hogy újra megnyílhason az iraki város amerikai ostrom miatt bezárt két kórháza. Miközben az iraki megszálló koalíció több tagja katonái hazahívását fontolgatja, Pakisztán csapatok küldését mérlegeli - amerikai kérése. Oroszország az összes civil állampolgárát evakuálja az arab országból.
Vágólapra másolva!

Szerda reggeltől 48 órával ismét meghosszabbították a tűzszünetet az iraki szunnita lázadók és az amerikai haderők között az ostromlott Fallúdzsában - közölte egy iraki közvetítő. A tűzszünet meghosszabbítása a felek közötti megállapodás alapján szerdán helyi idő szerint reggel 9 órától kezdődik - jelentette be Fuád Raui, az Iraki Iszlám Párt - egy szunnita iszlám szervezet - magas rangú tisztségviselője. A fegyvernyugvás célja, hogy lehetővé tegyék a város nyugati részében a városi közkórház, valamint a település keleti kijáratánál a jordán tábori kórház megnyitását, amelyeket az ostrom miatt korábban be kellett zárni.

Pakisztán eközben azt fontolgatja, hogy amerikai kérésre csapatokat küld Irakba egy ENSZ-misszió védelmére. Erről szerdán számniolt be a dél-ázsiai ország külügyminisztériumának szóvivője, egy nappal azután, hogy George W. Bush amerikai elnök új határozatot sürgetett az ENSZ Biztonsági Tanácsa részéről. Bush úgy véli, ez további országokat ösztönözne az Irak újjáépítésében való részvételre. A pakisztáni külügyi szóvivő szerint országa tanulmányozza Washington kérését, arról azonban nem nyilatkozott, hogy döntés mikorra várható. Pakisztán eddig azt hangoztatta, hogy csak az ENSZ égisze alatt vagy más nemzetközi parancsnokságú katonai erőben venne részt az iraki békefenntartásban.

A Fülöp-szigetek fontolóra veszi Irakba küldött, százfős katonai kontingensének hazahívását, ha a biztonsági körülmények tovább romlanak - jelentette ki szerdán Gloria Arroyo államfő. A manilai elnöki hivatal közleménye szerint a Fülöp-szigetek elkötelezetten támogatja Irak demokratizálását és gazdasági fejlődését, ezért nem hoznak elhamarkodott döntést a katonák hazahívásáról. Ugyanakkor az egység biztonságát mindennél fontosabbnak tekintik. A Fülöp-szigeteki ellenzék, egy hónappal az elnökválasztás előtt, külön követelte a katonák hazahívását a harcok és a túszszedő akciók miatt.

Rodolfo García vezérkarifőnök-helyettes szerdán Irakba indult, hogy felmérje az ottani helyzetet. Eddig csupán kisebb támadásoknak voltak kitéve a Fülöp-szigeteki katonák, és ezeket megúszták apróbb sebesülésekkel. Manila mint Washington egyik legfőbb ázsiai szövetségese ötven katonát küldött Irak déli részére lengyel parancsnokság alá. Ezenkívül két tucatnyi Fülöp-szigeteki rendőr, valamint orvosi személyzet is részt vesz az iraki misszióban.

Hazamennek az orosz civilek, nem megy a japán miniszter

Oroszországban a rendkívüli helyzetek minisztériuma bejelentette, hogy csütörtökön megkezdi az Irakban dolgozó orosz szakértők és üzletemberek hazaszállítását. Az előzetes tervek szerint 553 orosz állampolgárt, valamint a Független Államok Szövetségének 263, orosz cégeknél dolgozó állampolgárát evakuálják Irakból.

Lemondta az Irakba vezényelt japán katonáknál tervezett látogatását Isiba Sigeru japán védelmi miniszter is a bizonytalan helyzetre hivatkozva. A látogatásra a jövő héten került volna sor. Az 550 fős, Szamarrában állomásozó japán egység már "ideiglenesen" leállította az újjáépítési munkálatokat a harcok kiújulása miatt.