Fegyelmi eljárás indul a vörössapkások ellen

Vágólapra másolva!
Fegyelmi eljárás indul a sötét múltú, mára feloszlatott szerb titkosszolgálati kommandó (JSO) hat egykori tagja ellen, akik közfelháborodást keltve kedden a halálosztag jelképeit ábrázoló öltözetben jelentek meg a Zoran Djindjic szerb miniszterelnök gyilkosai elleni perben.
Vágólapra másolva!

Goran Radosavljevic Guri, a csendőrség parancsnoka közölte csütörtökön az RTS belgrádi állami televízióval, hogy a belügyminisztérium fegyelmi eljárást indít a volt vörössapkások ellen.

Kedden a maffiaperekben eljáró különleges bíróságon, a Djindjic gyilkosai elleni per idején a közönség soraiban felbukkant hat fiatal, akik a vörössapkás osztag néven ismert JSO jelképét, az acsarkodó farkast ábrázoló pólót viseltek. Mint kiderült, mindannyian a csendőrség tagjai, de korábban a JSO-ban szolgáltak. A halálosztagot a Djindjic-elleni merénylet után oszlatták fel, s a tiszta múltú vörössapkások jelentkezhettek szolgálatra a csendőrségnél.

A kommandósok megjelenése a tárgyalóban közfelháborodást okozott, mivel Djindjic feltételezett gyilkosa, Zvezdan Jovanovic a JSO helyettes parancsnoka volt, s rajta kívül még három vörössapkás vett részt a miniszterelnök elleni összeesküvésben. A merénylet értelmi szerzőjének tekintett Milorad Lukovic Legija valaha parancsnoka volt a halálosztagnak, melynek tagjai a múltban számos politikai bűntényt hajtottak végre a milosevici vezetés utasítására.

A szerbiai Helsinki Bizottság szerint már eleve a vörössapkás kifejezés a legsúlyosabb bűncselekményekre és a legsötétebb időkre emlékeztet, s a kommandósok megjelenése a tárgyalóteremben világos üzenet volt a nyilvánossághoz, hogy az osztag még létezik. Sok szerbiai politikus osztja ezt a véleményt, s többen élnek a gyanúperrel, hogy a kommandósok meg akarták félemlíteni a társaik ellen eljáró bírókat és a tanúkat.

A vörössapkások akkor jelentek meg a tárgyalóteremben, amikor Milan Veruovic, a meggyilkolt miniszterelnök testőre kezdett tanúskodni . Veruovic szerint a csendőrré vedlett vörössapkások nyíltan demonstrálták, hogy támogatják a merénylőket. A testőr sosem kételkedett abban, hogy a vörössapkás osztag még létezik, s csak idő kérdése volt, hogy mikor bukkannak fel.

A Politika című belgrádi napilap csütörtökön azt írta, hogy a JSO-jelképeket viselő kommandósok megjelenése a tárgyalóteremben "hallatlan arcátlanság és provokáció" volt, s felmerül a kérdés, hogy mi lesz a következő lépése Legija követőinek.

A csütörtökön megjelent Vreme című hetilap vezércikket szentel az esetnek, s arról értekezik, hogy létezik valami olyasmi, amit a "JSO-tudatnak" lehetne nevezni. A vörössapkások meg vannak győződve arról, hogy a szerbség védelmében - ahogyan előírta a milosevici rezsim - minden megengedett, s e misszió végrehajtásában ők mentesek minden felelősség alól.