Senki nem tudja, hányan haltak meg Észak-Koreában

Vágólapra másolva!
24 órával a katasztrófa után sem tudni, hányan vesztették életüket Észak-Koreában, ahol egy kőolajat és egy cseppfolyósított földgázt szállító tehervonat ütközött össze sűrűn lakott területen. A dél-koreai sajtó értesülései szerint a háromezret is elérheti a halottak és a sérültek száma. Az észak-koreai kormány visszatartja a hírek terjedését, de a Vöröskereszt segítségét kérte, ezzel elismerte a vasúti katasztrófa megtörténtét.
Vágólapra másolva!
Forrás: BBC Online
A BBC műholdas felvétele a helyszínről

Csaknem egy teljes nappal a súlyos észak-koreai vasúti katasztrófa után még mindig nem tudni, hány halottja és sérültje van a vonatszerencsétlenségnek. A dél-koreai sajtó értesülései szerint háromezret is elérheti a halottak és a sérültek száma. Csütörtökön két tehervonat ütközött össze és robbant fel a kínai határtól 50 kilométernyire délre fekvő Rjongcshon állomása közelében, sűrűn lakott területen; az egyik szerelvény kőolajat, a másik cseppfolyósított földgázt szállított.

Az észak-koreai hatóságok még mindig nem jelentették be hivatalosan a balesetet, de a kormány pénteken kérte a Vöröskeresztet, küldjön szakembereket a csütörtöki vasúti katasztrófa helyszínére. Phenjan ezzel közvetve elismerte a szerencsétlenség megtörténtét. Az észak-koreai Vöröskereszt munkatársai úton vannak a tragédia színhelye felé, hogy felmérjék a szerencsétlenség mértékét, és megállapítsák, milyen segítségre van szükség.

A vonatok ütközése és az utána történt robbanás után keletkezett tüzet még mindig nem sikerült eloltani. A BBC brit televízió olyan műholdfelvételeket mutatott be pénteken, amelyek 18 órával a hatalmas robbanás után készültek a vasúti szerencsétlenség helyszínéről, és amelyeken még ennyi idő elteltével is az látszik, hogy hatalmas füstfelhők gomolyognak az észak-koreai Rjongcshon város felett.

Az ütközés előtt kilenc órával az állomáson áthaladt Kim Dzsong-Il észak-koreai vezető, aki Kínában tartózkodott, ahol országa atomprogramjáról tárgyalt.