Menesztették a Hargita megyei rendőrség vezetőit

Vágólapra másolva!
Azonnali hatállyal leváltották a romániai Hargita megye rendőrkapitányságának nyolc vezetőjét, miután a Csibi-ügy néven elhíresült eset kapcsán kiderült, hogy törvénybe ütköző cselekedetek elkövetését elősegítő súlyos hivatali mulasztásokat követtek el - közölték román belügyi források hétfő este.
Vágólapra másolva!

A román országos rendőrkapitányság és a marosvásárhelyi ügyészség a múlt hét végén nagy erők bevetésével vette őrizetbe Csibi István csíkszeredai üzletembert és több emberét. Az időközben előzetes letartóztatásba helyezett személyek ellen egész sor bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja miatt jártak el az igazságügyi és a rendőrségi szervek.

A román sajtó hosszú ideje arról cikkezett, hogy a sikeres üzletembernek tartott Csibi István és több mint egytucat társa az egész várost rettegésben tartotta üzleti vetélytársak, adósok és újságírók ellen elkövetett erőszakos cselekedeteikkel. A bukaresti és csíkszeredai lapok azt is megírták, hogy az erőszakosságok elkövetői ellen benyújtott rendőrségi, ügyészségi és bírósági feljelentések rendre eredményteleneknek bizonyultak. Ebből kiindulva egyre nőtt a gyanú, hogy a rendőrségen valakik összejátszanak az erőszakos cselekmények megrendelőivel és végrehajtóival.

A csíkszeredai rendőrség felső vezetésében most végrehajtott leváltások igazolni látszanak a korábbi gyanút. Hiszen most a román közigazgatási és belügyminisztérium rendeletével az "egészségügyi okokból" néhány nappal korábban nyugdíjazott megyei rendőrfőkapitány után menesztették az intézmény összes számottevő vezetőjét és felelős beosztású tisztségviselőjét.

Ezzel egyidejűleg a Csibi-ügy iránti érdeklődés tapasztalható a román országos korrupcióellenes ügyészség részéről is - jelentették bukaresti hírforrások.