Szaddám régi katonái járőröznek Fallúdzsában

Vágólapra másolva!
Szombaton átvették Fallúdzsa ellenőrzését a régi iraki hadsereg katonái. Az éjszaka nyugodtan telt Szaddámhoz hű ellenállás fellegvárának tartott városban.
Vágólapra másolva!

A régi iraki hadsereg katonái átvették Fallúdzsa ellenőrzését szombaton, épp egy évvel azután, hogy George Bush amerikai elnök befejezettnek nyilvánította az iraki diktátor Szaddám Huszein rendszerének megdöntését célzó háború nagyobb hadműveleteit. Előzőleg pénteken a közép-iraki város egy hónapig tartó véres ostroma után - amely felháborodást váltott ki az arab világban - az amerikai tengerészgyalogság egy megállapodás alapján visszavonta erőit Fallúdzsa körzetéből, és a helyi rendőrségre, valamint a Szaddám idején rettegett Köztársasági Gárda egyik tábornoka, Jaszim Mohamed Szaleh által újonnan szervezett Fallúdzsai Véderőre bízta a biztonság megteremtését a szunnita városban.

Az éjszaka nyugodtan telt Szaddámhoz hű ellenállás fellegvárának tartott városban, és délelőtt az utcákon mindenütt az új véderő keki színű egyenruhát és AK-47-es géppisztolyt viselő katonáit lehetett látni, amint gyalog vagy civil autókon járőröznek. A helyiek nagyobb csoportokban, iraki zászlókat lengetve üdvözölték az új Fallúdzsai Véderő katonáit.

A Pentagon szóvivőjének, Lawrence di Ritának washingtoni nyilatkozata szerint az eredménytelen fallúdzsai ostrom folytatása csak növelte volna az amerikai megszálló hatóságokkal szembeni ellenállást, veszélyeztetve a hatalom két hónap múlva esedékes átadását egy iraki átmeneti kormánynak.

Az amerikai haderő beszámolt arról is, hogy két amerikai tengerészt öltek meg előző nap a Fallúdzsát is magába foglaló, közép-iraki al-Anbár tartományban. A haditengerészet 1. expedíciós erőjéhez tartózó két tengerész a hivatalos közlemény szerint "a koalícióellenes erők ellen folytatott műveletek közben" vesztette életét. A Fallúdzsa elleni ostrom fő erejét képező egység két másik katonájának életét pénteken egy autóba rejtett pokolgép robanása oltotta ki a város közeli támaszpontjuk előtt.