Amerikai tiszteket dorgáltak meg a kínzásokért

Vágólapra másolva!
Hat Irakban szolgálatot teljesítő vezető tisztjét dorgálta meg az ameriki hadvezetés, amiért katonáik 2003 őszén iraki hadifoglyokat kínoztak egy börtönben. Az eljárás akár a tisztek elbocsátásával is végződhet. A kínzásokban részt vevő  hat katona ellen már büntetőeljárás folyik. A kínzásokról még a katonák készítettek felvételeket, amelyeket egy arab hírtelevízió hozott nyilvánosságra a múlt héten.
Vágólapra másolva!

Az amerikai hadsereg megdorgálta hat Irakban szolgálatot teljesítő tisztjét, akikről kiderült, hogy katonáik iraki hadifoglyok kínzásában vettek részt. A katonák a volt diktátor, Szaddám Huszein hírhedt Abu Ghraib börtönében kínozták az őrizetükre bízott foglyokat. A dorgálást követően a tiszteket nem léptethetik elő, sőt akár el is bocsáthatják őket a hadseregtől. Egy tiszt enyhébb figyelmeztetést kapott a főparancsnokságtól.

A dorgálásokről már egy hónappal ezelőtt döntés született a főparancsnokságon, de ezt csak az után hozták nyilvámnosságra, hogy a CBS hírtelevízió a múlt héten műsorára tűzte a kínzásokról készült fényképfelvételeket. Mind a hét tiszt fellebezett a döntés ellen - írja a BBC News.

A megdorgáltak között van Janis Karpinsky dandártábornok, a 800. katonai rendészeti dandár parancsnoka. A dandár katonái őrizték a foglyokat az Abu Ghraib börtönben. Karpinsky szerint a hadvezetés rá és katonáira akarja kenni a történteket, hogy mentse a kihallgatásokon részt vevő hírszerző tiszteket, akik a mai napig jelen vannak a börtönben.

"Eldobható katonák vagyunk. Miért az aktív szolgálatot teljesítőket kiáltják ki bűnbakká" - tette fel a kérdést a megdorgált dandártábornok egy, a New York Timesnak adott interjúben.

A kínzásokra akkor derült fény, amikor az egyik katona 2004 januárjában jelentést tett feletteseinek a történtekről. Mivel a katonák előszeretettel fényképezték magukat a kínzások közben, feletteseiknek elegendő bizonyítékuk van a hadifoglyok védelmét szavatoló Genfi Egyezményt megsértő katonák ellen.

2003 őszén a katonák mintegy húsz iraki foglyot kínoztak meg. A kínzásokkal kapcsolatban már bűnügyi eljárás folyik hat katona ellen, akik azzal védekeznek, hogy a vallatások során civil szakértők utasítására hajtották végre a kínzásokat, ugyanakkor a katonáknak nem biztosítottak lehetőséget arra, hogy tanulmányozzák a Genfi Egyezményben foglaltakat.