Grúz elitcsapatokat dobtak át Adzsáriába

Vágólapra másolva!
Grúz belügyi elitalakulatokat dobtak át szerdán helikopterrel Adzsária két közetébe, a helyi csapatok azonban körbezárták őket az egyik helyszínen - közölte szerdán egy adzsáriai biztonsági forrás.
Vágólapra másolva!

Az egyik grúz alakulat katonái Csakvában, a szakadár köztársaság fővárosától, Batumitól mintegy húsz kilométerre értek földet, de körülvették őket a Tbiliszivel szembehelyezkedő Aszlan Abasidze adzsár vezetőhöz hű csapatok - közölte a forrás.

"Megpróbálnak utat törni maguknak Batumi felé, de előrehaladásukat akadályozza a mi négyszáz emberünk" - közölte a forrás, aki hangsúlyozta, hogy lövések nem dördültek el. "A helyzet igen feszült. Pillanatnyilag várják, milyen döntés születik a következő lépésükről" - közölte a Batumiban a név nélkül nyilatkozó forrás. A forrás elmondta azt is: a grúz különleges erők másik egységét a Batumitól 40 kilométerre fekvő Kobuletinél dobták le, s ők nem találkoztak ellenállással.

A grúz csapatokat néhány órával azután vonultatták fel, hogy Mihail Szaakasvili grúz elnök bejelentette: közvetlen irányítás alá vette a hatalmával szembehelyezkedő Adzsáriát. Tbilisziben eközben Gigi Ugulava biztonsági miniszterhelyettes az éjjel azt közölte, hogy az adzsár belügy- és biztonsági minisztérium átált a tbiliszi központi hatalom oldalára. Irakli Okruasvili főügyész pedig bejelentette, hogy a Csoloki folyónál, a grúz-adzsár belső határnál mintegy kétszáz Abasidze-párti katona megadta magát a grúz hatóságoknak.