Légicsapást mértek a britek Amárára

Vágólapra másolva!
Iraki milicisták aknagránátokkal lőttek ki brit katonák szálláshelyére vasárnap hajnalban a dél-iraki Amára városában, amire válaszul a britek helikopterekről mértek légicsapásokat, négy iraki civil halálát okozva - közölték szemtanúk.
Vágólapra másolva!

A milicisták támadása a briteknek elhelyezést nyújtó kormányzói épület ellen irányult a fővárostól 300 kilométerre délkeletre fekvő városban. A válaszcsapásban legalább egy tucat ház összedőlt vagy megrongálódott - közölték a szemtanúk, egy brit katonai szóvivő viszont azt mondta, hogy még nincsenek értesülései az Amárában történtekről.

Előzőleg, szombaton a városban összecsapások voltak a brit erők és a Muktada asz-Szadr radikális síita vezetőhöz hű milicisták között.

Életét vesztette két amerikai katona is szombaton Irakban: egyikük egy katonai bázis elleni aknatámadás áldozata lett az észak-iraki Moszulban, másikuk "elektromos balesetben" vesztette életét Moszul körzetében - közölte az amerikai parancsnokság.

A vasárnap kiadott közlemény szerint a támaszpont elleni támadásban egy további amerikai katonai megsérült, őt egy moszuli katonai kórházba vitték. A másik esetről, az elektromos baleset körülményeiről a parancsnokság nem adott bővebb tájékoztatást.

Moszul városa gyakori színtere az iraki biztonsági erők és a megszálló koalíciós csapatok elleni támadásoknak.