Megölték a csecsen elnököt

Vágólapra másolva!
Több halálos áldozata és számos sérültje van annak a robbanásnak, amely vasárnap történt a Csecsen főváros, Groznij stadionjában. Az első jelentések szerint egy taposóakna robbant fel a VIP tribünnél. A stadion a robbanáskor tele volt, épp Győzelem napi koncertet tartottak. Az áldozatok között van Ahmad Kadirov Kreml-barát csecsen elnök. A korábbi hírekkel ellentétben - bár továbbra is több ellentmondó hír látott napvilágot -, úgy tűnik, Valerij Baranov vezérezredes, az észak-kaukázusi egyesített hadseregcsoport parancsnoka nem halt meg, de súlyosan megsérült. Az orosz elnök sajtóosztálya megerősítette Kadirov halálát, a csecsen elnöki funkciót ideiglenesen a fiatal Szergej Abramov miniszterelnök vette át.
Vágólapra másolva!

Harminckét halálos áldozata és negyvenhat sebesültje van annak a merényletnek, amelyben vasárnap életét vesztette Ahmad Kadirov Kreml-barát csecsen elnök is. Ruszlan Acajev, a csecsen belügyminisztérium szóvivője beszámolója szerint a sebesülteket a csecsen főváros, Groznij három kórházában ápolják.

A csecsen egészségügyi minisztériumi források szerint a pokolgépes robbantás egyik sebesültjét, Valerij Baranov vezérezredest, az észak-kaukázusi egyesített hadseregcsoport parancsnokát, aki súlyosan megsebesült, megműtötték és az intenzív osztályon kezelik. Állapota súlyos - állítják az említett források.

Forrás: EPA
Az orosz NTV képe a merényletről

A Dinamo stadionban történt robbanás az orosz katasztrófavédelemi szóvivő szerint a VIP tribün közelében történt, az első jelentések szerint egy taposóakna robbant fel. Az áldozatok között van Ahmad Kadirov Kreml-barát csecsen elnök. A csecsen belügyminisztérium tagadja ezt az információt, de az orosz elnök sajtóosztálya megerősítette. A csecsen elnöki funkciót ideiglenesen a fiatal Szergej Abramov miniszterelnök vette át. A korábbi, ellentmondásos hírekkel ellentétben - bár a híradások továbbra is ellentmondóak -, úgy tűnik, Valerij Baranov vezérezredes, az észak-kaukázusi egyesített hadseregcsoport parancsnoka nem halt meg, de súlyosan megsérült. Szintén megsérült Eli Iszajev államtanácsi elnök is. Egyes hírek szerint a merénylet célpontja Kadirov volt. Az eddigi információk szerint a negyedik áldozat a Reuters tudósítója.

Mind a halottak, mind a sebesültek számáról ellentmondó hírek érkeztek eddig. Az AFP hírügynöség rendőrségi forrásból úgy értesült, hogy a robbantásnak legalább 8 halálos áldozata és 32 sebesültje van, az AFPugyanakkor az áldozatok között tudja Baranovot is. Az Interfax orosz hírügynökség ugyanakkor még csak egy halálos áldozatról - egy újságíróról - és 25 sérültről számolt be. Az Ananova szerint közel 100 sérült van. A BBC 14 áldozatról tud, Baranovot is beleértve. A CNN 44 sebesültről számolt be, információik szerint Baranov csak megsérült.

Az orosz televízió közvetítésében kaotikus állapot látszik: a katasztrófavédelmisek próbálják ellátni a sebesülteket, időnként lövések dördülnek, az emberek kiabálnak, nagy a füst - írta a BBC.

Oroszország az 1990-es évek óta harcol a csecsen szeparatistákkal - jegyezte meg a BBC. A vasárnapi robbanás a Győzelem napi ünnepség alatt történt. Ezen a napon a nácizmus feletti győzelmet ünnepli Oroszország.

Az 52 éves Kadirov csecsen elnököt 2003 október 5-én választották meg. A csecsen elnököt emberi jogi aktivisták számos alkalommal bírálták, bár megválasztását követően azt ígérte: egységesíti a háborgó Csecsenfölet - írta a CNN.