Csavart keresnek egy svájci szülészeten

Vágólapra másolva!
Negyvenöt nőt röntgeneztek meg eddig egy svájci klinikán egy eltűnt csavar után kutatva. Az orvosok így szeretnének egy esetleges műhibát megakadályozni, mivel nem kizárt, hogy a parányi csavar valamelyik páciens testében rejtőzik.
Vágólapra másolva!

A Lausanne-i Egyetemi Kórház szerdai közleménye szerint még januárban vették észre, hogy a műtő egyik műszeréből hiányzik egy csavar. Az orvosok nem zárják ki, hogy az apró alkatrész véletlenül az egyik páciens testébe került a műtét alatt, ezért összesen kilencven, császármetszésen átesett nőt "jegyeztek elő" röntgenvizsgálatra.

Az orvosok szerint ugyanakkor kizárt, hogy a csavar egészségi károsodást okozhat, sőt az is lehetséges, hogy egyszerűen leesett a padlóra és a szemétbe került.