Voltak szemtanúi a brit katonák kegyetlenkedéseinek

Vágólapra másolva!
Két dán ápolónő szemtanúja volt annak, hogy brit katonák iraki foglyokat kegyetlenül megkínoztak - jelentette be csütörtökön a dán védelmi minisztérium.
Vágólapra másolva!

A két nővér tavaly szeptemberben a brit ellenőrzés alatt lévő déli-iraki Bászra egyik tábori kórházában dolgozott, amikor egy kihallgatásról két súlyosan bántalmazott iraki férfit szállítottak be hozzájuk. Az egyikük később belehalt a kínzás közben elszenvedett sebeibe.

A két szemtanú jelentette az esetet egy dán katonai jogi tanácsadónőnek. Jelentésük azonban csak csütörtökön jutott el a koppenhágai védelmi minisztériumba.

A tárca vezetője, Soeren Gade a dán vezérkari főnökséget kérte fel, hogy járjon utána: miért nem jutott akkor a legfelsőbb dán katonai vezetés tudomására a szemtanúi beszámoló. Azt a választ kapta, hogy a tanácsadónő a brit koalíciós haderő hatóságait tájékoztatta az esetről, ahol azt mondták neki: már vizsgálják az ügyet.