Szervkereskedelem gyanúja Görögországban

Vágólapra másolva!
Vizsgálatot indítottak annak kiderítésére, folyt-e tiltott kereskedelem albán gyermekek szerveivel Albánia és Görögország között. Egy görög klinikán feltehetőleg erre vonatkozó dokumentációt foglaltak le, az ott dolgozó orvos azonban tagadja a vádakat.
Vágólapra másolva!

A görög ügyészség utasítására házkutatást hajtottak végre egy észak-görögországi, jianitszai klinikán és lefoglalták egy orvos írott és elektronikus archívumát - ám az illető tagadja, hogy részese lenne bármiféle hasonló ügynek. A görög külügyminisztérium viszont megerősítette, hogy a tiranai görög nagykövetség maga is vizsgálatot folytat az ügyben. Albán lapok a télen számoltak be arról, hogy bűnöző hálózatok albán és más országokból származó gyermekeket küldtek a szóban forgó klinikára szervműtétek céljából.

Az ENSZ Gyermekalapja, az Unicef kimutatásai szerint évente mintegy háromezer albán gyerek válik a bűnbandák áldozatává, ezek koldulásra és prostitúcióra kényszerítik a fiatalkorúakat.

Tavaly ugyancsak albán családok azzal vádolták a jianitszai orvosokat, hogy csecsemőkereskedelemben vesznek részt. Az emberkereskedők - állították - terhes anyákat vettek rá arra, hogy gyermeküket Görögországban adják el az adoptáló szülőknek, újszülöttenként mintegy 200 dollárért (40 ezer forintért).