Tizenhét nap után távozott a lengyel miniszter

Vágólapra másolva!
Mindössze 17 napi miniszterség után lemondott posztjáról szerdán Wojciech Rudnicki, a lengyel egészségügyi tárca vezetője, lépését egészségügyi okokkal indokolta. Dariusz Jadowski kormányszóvivő bejelentette, hogy a tárcát csütörtöktől Jerzy Hausner gazdasági és munkaügyi miniszter, miniszterelnök-helyettes veszi át, az új kormány megalakulásáig.
Vágólapra másolva!

A szejm egészségügyi bizottságának egyes tagjai ez alkalomból a PAP-nak nyilatkozva aggodalmuknak adtak hangot amiatt, hogy a közpénzekből finanszírozható egészségügyi ellátásokra vonatkozó törvénytervezet még mindig nem került a szejm asztalára, holott a törvényt legkésőbb őszig el kellene fogadni ahhoz, hogy a Nemzeti Egészségalap és az egészségügyi létesítmények időben megköthessék a 2005. évi szerződéseket.

A lengyel alkotmánybíróság döntése értelmében az érvényben lévő törvény idén év végéig érvényes, s ha addig nem fogadják el az új törvényt, nem lesz jogi lehetőség a beszedett egészségbiztosítási járulékok átutalására az egészségügyi intézményeknek.

A Rudnicki által mindössze 17 napig vezetett egészségügyi tárca élén az elmúlt években gyakran cserélődtek a miniszterek.