Blair: "Én vezetem a Munkáspártot a választásokra"

Vágólapra másolva!
A brit miniszterelnök, akinek közeli távozásáról számos sajtóértesülés kering, azt nyilatkozta, hogy ő fogja a kormányzó Munkáspártot a következő választásokra vezetni. Tony Blair arra nem adott egyértelmű választ, hogy győzelem esetén végig kitöltené-e újabb kormányfői megbízatásának idejét.
Vágólapra másolva!

Arra a kérdésre, hogy készen áll-e a párt vezetésére az egy év múlva esedékes következő választásokon, a válasz "egyértelműen igen" - mondta Tony Blair a Daily Mirror című, a Labourtől balra álló tömeglapnak adott, szombaton megjelent interjújában. Hozzátette: hisz abban amit csinál, és élvezi is a munkáját.

Azokra a felvetésekre azonban, hogy munkáspárti győzelem esetén kötelezettséget kellene vállalnia az új - sorrendben harmadik - kormányfői megbízatása teljes kitöltésére, Blair azt mondta: ezzel a kérdéssel azért bánik óvatosan, mert nem akar olyan szalagcímeket látni, hogy "örökkön örökké" ő akar a miniszterelnök lenni, ami "arrogáns" színben tüntetné fel őt. Ez "Thatcher stílusa" - mondta, utalva az előző, konzervatív kormányt majdnem 12 évig vezető Margaret Thatcherre.

Az 1997 tavasza óta hatalmon lévő, 2001-ben újjáválasztott, ám az iraki háború és az azt kísérő belpolitikai botrányok által súlyosan megtépázott népszerűségű munkáspárti kormányfő közeli - akár még idei - távozásáról szinte folyamatosan jelennek meg lapértesülések Nagy-Britanniában. Egyes sajtótalálgatások szerint Blair első számú hatalmi vetélytársa, Gordon Brown pénzügyminiszter már készíti saját kormányának listáját.