Több tucat halott két iraki robbantásban

Legalább 36 ember vesztette életétkét robbantásban Irakban. Az egyiket egy kurd párt székháza ellen követték el Bagdadban, és legalább 25 ember vesztette életét. A másik merénylet a fővárostól 200 kilométerre északra történt, egy amerikai támaszpont bejáratánál. Itt egy fekete BMW-t robbantottak fel meggyilkolva 11 iraki civilt.

Legalább huszonöt halálos áldozatot követelt az a robbantásos merénylet, amelyet egy kurd párt székháza ellen követtek el kedden az iraki fővárosban, Bagdadban, a baidzsi amerikai katonai támaszpont bejáratánál elkövetett, feltehetően öngyilkos merényletnek pedig tizenegy polgári személy esett áldozatul.

A bagdadi robbantás helyszínén tartózkodó egyik rendőr szerint huszonöt holttestet és több mint húsz sebesültet látott a merénylet helyszínén. A detonáció a Kurdisztáni Hazafias Szövetség (PUK) irodájánál történt, amely az iraki külügyminisztérium épületének, illetve az amerikai főhadiszállásnak otthont adó zöld övezet bejárata közelében található. Az épület előtt a talajban nagy kráter keletkezett. A közlekedési minisztérium gépkocsivezetője akkor hajtott el a PUK irodája előtt, amikor a merényletet elkövették. Elmondta, hogy a detonáció után az őrök tüzet nyitottak, és több járókelőt lelőttek.

A Bagdadtól 200 kilométerre északra fekvő Baidzsiban tizenegy iraki polgári személy életét vesztette, és huszonhat sebesült meg, amikor egy gépkocsiba rejtett pokolgép felrobbant - közölte egy iraki biztonsági tiszt. A gépkocsit, egy fekete BMW-t egy szakállas férfi robbantotta fel az ottani amerikai támaszpont bejáratának közelében - közölte Hamed Maszud, a hadsereg parancsnoksága alá tartozó iraki polgári védelmi erők hadnagya. A sebesültek között vannak a polgári védelmi erő tagjai is.

A merényletekkel közel egy időben hozta nyilvánosságra az iraki kormányzótanács és az amerikai közigazgatatás a június 30-i hatalomátadás után hivatalba lépő új iraki vezetés és az ideiglenes kormány tagjainak nevét.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK