Elhunyt Ronald Reagan

Szombaton este, 93 éves korában elhunyt Ronald Reagan. A korábban filmszínészként dolgozó Reagan volt az Egyesült Államok 40. elnöke 1981-89-ig. A volt amerikai elnök Alzheimer-kórban szenvedett.

Elhunyt Ronald Reagan, az Egyesült Államok volt elnöke. Az egykori politikust szombaton, 93 éves korában érte a halál. Orvosai 1994 óta tudták, hogy Alzheimer-kórban szenved. A család egyik közeli barátja szerint a kór szövődményeként fellépő tüdőgyulladás következtében vesztette életét Reagan.

A volt politikus betegsége miatt már hosszú évek óta visszavonultan élt Los Angeles-i otthonában, közel tíz éve nem mutatkozott a nyilvánosság előtt. Tavaly kiderült róla az is, hogy az Alzheimer-kór miatt jó ideje már nem tudott járni és beszélni sem. Mint azt lánya, Patti Davis korábban elmondta, az elmúlt időszakban csak ritkán volt tudatánál az egykori amerikai elnök.

Reagan volt az Egyesült Államok 40. elnöke. Már 69 éves volt, mikor elnökké választották: az amerikai elnökök közül ő lépett legidősebb korában hivatalba és ő élt legtovább. Elnöksége idejére (1981-89) esett a hidegháború egyik legkeményebb időszaka. A volt elnök nagyszabású fegyverkezési programot hirdetett elnöksége alatt, amelynek végül nagy szerepe volt a Szovjetunió gazdasági kifulladásában és összeomlásában.

Politikusi pályája előtt filmszínészként dolgozott. Közel 50 film főszerepét játszotta el, de nagy sikereket soha nem ért el. Életének erről a szakaszáról utólag azt nyilatkozta, hogy ő volt a B-kategóriás filmek Errol Flynnje.

Halálát követően a világ számos mai és egykori vezető politikusa kinyilvánította részvétét. George W. Bush amerikai elnök bátor embernek nevezte elődjét. Mint mondta, Reagan a szabadság ügyének hősies követője volt. Mihail Gorbacsov volt szovjet pártfőtitkár szerint nagy elnök, igazi államférfi volt Reagan - idézi a BBC News. Reagan halála miatt az amerikai kongresszus épületén félárbocra engedték az amerikai nemzeti lobogókat.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK