Az izraeli kormány elfogadta a gázai kivonulás tervét

Vágólapra másolva!
Az izraeli kormány elvben elfogadta vasárnap Ariel Saron kormányfő gázai övezeti kivonulási tervét, de kikötötte, hogy minden egyes zsidó telep felszámolásáról külön-külön újabb szavazást kell tartani a kabineten belül.
Vágólapra másolva!

Tizennégy miniszter szavazott a négyszakaszos kivonulási terv ilyen kikötéssel való elfogadására. Heten még ilyen formában is ellenezték a miniszterelnök tervét, amely mind a 21 zsidó település felszámolását irányozza elő a Gázai övezetben és négy zsidó telepét (a 120 közül) a másik megszállt palesztin területen, Ciszjordániában. A terv végrehajtásának határideje 2005 vége.