Milliók halála fenyeget Nyugat-Szudánban

Vágólapra másolva!
A szudáni kormány nem vesz tudomást az ország nyugati részén egyre súlyosabbá váló polgárháborús helyzetről - állítja egy ENSZ-tisztviselő. A térségben nem hivatalos kormánytámogatást élvező milicisták végeznek etnikai tisztogatást, egyes felmérések szerint eddig több mint tízezer embert öltek meg. A pusztítás elől több mint egymillió ember menekült el otthonából. Mivel a menekültek élelmezése és vízellátása, valamint az orvosi ellátás nem megoldott, humanitárius katasztrófa fenyeget Darfur tartományban.
Vágólapra másolva!

Nem törődik az ország nyugati felében kialakult polgárháborús helyzettel a szudáni kormányzat - állítja az ENSZ Szudánba küldött referense, Aszma Dzsehangír. Bár a kormány hivatalosan azt állítja, hogy Nyugat-Szudán Darfur nevű tartományában nyugalom van, többször bebizonyosodott, hogy a hadsereg valójában támogatást nyújt a lakosságot rettegésben tartó arab Dzsandzsavíd milíciának.

A konfliktus a földművelő fekete lakosság és a nomád arabok között robbant ki 2003 őszén. A hadsereg támogatását élvező Dzsandzsavíd-milicisták falvakat gyújtanak fel és törvénytelen kivégzéseket tartanak. Becslések szerint eddig több mint tízezer embert öltek meg Darfurban. A harcok és a kegyetlenkedő milicisták elől több mint egymillió ember hagyta el lakóhelyét. Sokan menekültek a szomszédos Csádba.

"Rengeteg gyilkosság történt a környéken" - számolt be szudáni tapasztalatairól Aszma Dzsehangír ENSZ-referens. "Nem minősíteném a történteket etnikai tisztogatásnak, nem előre kitervelt dologról van szó. De a számok nőnek, a helyzet pedig egyre borzasztóbb lesz" - ismertette a helyzetet Dzsehangír a BBC News-nak.

A menekültek helyzete humanitárius katasztrófával fenyeget. Az otthonaikból elűzött emberek éheznek, nincsen tiszta ivóvizük, és semmilyen orvosi ellátásban nem részesülnek. A helyi hatóságok nem engedik kiosztani a világszervezet segélyeit, a Dzsandzsavíd milícia tagjai pedig körbevették a városokat, ahol a falusiak menedéket találtak, és szabályosan éheztetik az embereket.

Az Egészségügyi Világszervezet egy héttel ezelőtt írásos dokumentumot nyújtott be az nemzetközi közösségneknek, amelyben a szervezet Darfurt megjárt szakértői közlik, hogy "milliók halála fenyeget, hacsak az illetékesek nem tesznek azonnali lépéseket a katasztrófa enyhítése érdekében" - írja a CNN.

A referens elmondta, hogy a helyi hatóságok semmifajta nyilvántartást nem vezetnek az elkövetett bűntettekről és gyilkosságokról, sőt néhány területen egyenesen tagadják, hogy a környéken embereket ölnek meg, vagy űznek el otthonaikból. Kartúm hivatalos álláspontja szerint, amelyet Dr Hasszán Abdin Szudán londoni nagykövete ismertetett a BBC News-zal, a milíciákat az áprilisi fegyverszünetben lefegyverezték, azóta pedig nyugalom van Darfurban.

A darfuri helyzet már az Egyesült Államok figyelmét is magára vonta. Condoleezza Rice nemzetbiztonsági főtanácsadó hétfőn kijelentette, hogy "a darfuri, erjedő katasztrófahelyzetért a szudáni kormányt terheli felelősség". Ugyanakkor Rice ígéretet tett arra, hogy a hamarosan kezdődő, a világ hét gazdaságilag legfejlettebb államát és Oroszországot tömörítő G-8 csúcsértekezleten is megvitatják majd a darfuri válsággal kapcsolatos teendőket.