Bomba robbant Kölnben

Vágólapra másolva!
Négyen súlyosan, tizenhárman pedig könnyebben megsérültek, amikor robbanás történt egy fodrászüzletben Köln egy forgalmas bevásárlóutcáján. A rendőrségi vizsgálat szerint pokolgép okozta a detonációt. A vizsgálat jelenleg is folyik a helyszínen, egyelőre nem tudni, hogy ki vagy kik követték el az akciót.
Vágólapra másolva!

Négy súlyos és tizenkét könnyebb sérültje van annak a robbanásnak, amely a németországi Köln város egyik forgalmas bevásárlóutcáján, egy fodrászüzletben történt, Mülheim negyedben. A háromemeletes épületben, amelynek földszintjén boltok, emeletein pedig lakások voltak, súlyos károkat okozott a detonáció.

A helyszínre érkező rendőrök az első vizsgálatok alapján kijelentették, hogy pokolgép robbant. "Feltételezzük, hogy támadásról van szó" - jelentette ki a rendőrség szóvivője a Reuters hírügynökségnek a szóvivő elmondta, hogy az utcán nagy mennyiségű szöget találtak: ezek a bombából származtak - tájékoztat az MTI. A vizsgálatok jelenleg is folynak. A rendőrség egyelőre nem tudta megmondani, hogy ki vagy kik követhették el a támadást - írja a BBC News.