Szerbia elnököt választ

Vágólapra másolva!
Miközben az uniós tagállamokban európai parlamenti képviselőikre szavaznak az emberek, Szerbia polgárai köztársasági elnököt választanak vasárnap. A közel 6,5 millió szavazó a 15 jelölt egyikére szavazhat. Az elnökválasztás első fordulóján az ultranacionalista Tomislav Nikolic győzelmét jósolják a felmérések.
Vágólapra másolva!

Szerbia szavazásra jogosult polgárai vasárnap negyedszer rugaszkodnak neki, hogy megválasszák a köztársaság elnökét, s közvélemény-kutatók szinte biztosra veszik, hogy az első fordulóban az ultranacionalista Szerb Radikális Párt elnökhelyettese, Tomislav Nikolic fog győzni.

A szavazóhelyiségeket reggel hét órákor nyitották meg. A köztársaság közel 6,5 millió szavazásra jogosult polgára tizenöt elnökjelölt közül választhat. Közel 8,5 ezer szavazóhelyiségben lehet voksolni (ezen belül Koszovóban 241 szavazóhelyiségben lesz szavazás). A választás egyik újdonsága, hogy most első ízben szavazhatnak a külföldön tartózkodók is, ugyanakkor Magyarországon nem lesz voksolás, a teljes érdektelenség miatt.

Az előzetes felmérések szerint a 15 jelölt közül számottevő támogatottságot csak négyen élveznek: Tomislav Nikolicon kívül Boris Tadic, az ugyancsak ellenzéki Demokrata Párt elnöke, Dragan Marsicanin, a Szerbiai Demokrata Párt alelnöke (a kormánykoalíció jelöltje) és Bogoljub Karic, a BK vállalatbirodalom elnöke.

Az elmúlt napokban közzétett felmérések rendre Nikolic győzelmét jósolták az első fordulóban, míg második továbbjutóként Tadicot jelölték meg. Az elnökválasztás igazi tétje a két hét múlva tartandó második forduló lesz, amelyen vélhetően e két jelölt méri össze erejét. Belgrádi elemzők szerint Nikolic végső győzelme korántsem biztos.

Szerbiának 2002. végéig volt "rendes" köztársasági elnöke, a koszovói háborús bűntényekkel vádolt Milan Milutinovic személyében, aki nem sokkal mandátuma lejárta után önként feladta magát a hágai Nemzetközi Törvényszéknek. Kevesebb mint két év leforgása alatt háromszor tartottak elnökválasztást, de mindegyik kudarcba fulladt, mivel a részvételi arány nem érte el az ötven százalékot. Ezúttal azonban ilyen félelmek nincsenek, mert a parlament februárban törölte a választójogi törvényből az ötven százalékos küszöbre vonatkozó cikkelyt. Az első nem hivatalos részeredmények már az urnák zárása után két órával, 22 óra körül várhatók.