Kifejezetten EP-párt is bejutott Hollandiából

Vágólapra másolva!
Hollandiában a kormányzó kereszténydemokraták és az ellenzéki munkáspártiak szinte teljesen azonos eredményt értek el. Két mandátumot szerzett az Európai Átláthatóság Pártja, mely kifejezetten a mostani választásra alakult, és az EU korrupciós ügyeit ígéri felderíteni.
Vágólapra másolva!

A Hollándiában kormányzó kereszténydemokraták 24,5, az ellenzéki munkáspártiak 23,6 százalékot szereztek, és ezzel mindkét meghatározó erő 7-7 képviselőt küldhet Strasbourgba. Hollandiában kivételes módon közel tíz százalékkal volt magasabb a részvétel, mint 1999-ben. Most 39 százalék ment el szavazni.

A kereszténydemokratákkal együtt kormányzó két liberális párt egyaránt rosszabbul szerepelt, mint öt évvel ezelőtt. A két párt összesen öt képviselőt küldhet az EP liberális frakciójába. A holland zöldek is visszaestek 1999-hez képest, most 7,4 százalékot szereztek, ami két EP helyet jelent. Két helyet szerzett az EU-ellenes Keresztény Unió, és kettőt a kommunistákhoz közel álló, szintén EU-ellenes Szocialista Párt is. Utóbbi párt úgy szerzett egy mandátummal többet, mint 1999-ben, hogy a holland képviselői helyeket 31-ről 27-re csökkentették.

Hollandiából bejutott az EP-be egy olyan párt is, mely kifejezetten a mostani választásra alakult. Az Európai Átláthatóság Pártja több mint 7 százalékot, és ezzel két mandátumot szerzett. A párt listáját Paul van Buitenen vezette, aki 1999-ben kirobbantotta azt a korrupciós botrányt, amelybe végül belebukott az akkori Európai Bizottság. Buitenen azt ígérte, hogy a mostani ciklusban tovább fog küzdeni az európai korrupció ellen.