Eredménytelen tárgyalás Észak-Koreával az atomprogramról

Vágólapra másolva!
Áttörés nélkül fejeződött be szombaton Pekingben az észak-koreai atomprogrammal kapcsolatos válság megoldását célzó hatoldalú tárgyalások harmadik fordulója, bár egyes részvevők kedvező irányú elmozdulásról beszéltek. Észak-Korea mindössze a fejlesztések befagyasztására hajlandó, de csak abban az esetben, ha azonnali gazdasági segélyt kap, valamint ha Washington eltörli a vele szemben alkalmazott gazdasági szankciókat. Az egyezkedéseket szeptemberben folytatják a kínai fővárosban.
Vágólapra másolva!
Észak-Korea elutasítja atomprogramja felszámolását/nagyvilag/20040327eszakkorea.html

A két Korea, az Egyesült Államok, Kína, Oroszország és Japán képviselői szerda óta folytatattak hivatalos, kormányszintű tárgyalásokat a kínai fővárosban. Annak ellenére, hogy nem írtak alá semmiféle megállapodást Észak-Korea nukleáris leszerelésének módozatairól és feltételeiről, Japán mégis kedvezően értékeli a lezajlott fordulót, mert Phenjan ígéretet tett, hogy energiasegélyek és engedmények fejében kész befagyasztani nukleáris programját, s hajlandó a befagyasztást a teljes leszereléséhez vezető út első állomásaként felfogni - közölte Jabunaka Mitodzsi, a japán külügyminisztérium ázsiai ügyekkel foglalkozó osztályának vezetője röviddel a tárgyalások után. Ugyanakkor óvatosan nyilatkozott a phenjani ígéret értékéről: "majd meglátjuk, mennyire veszi komolyan Észak-Korea a saját ajánlatát " - mondta.

Vang Ji (Wang Yi) kínai külügyminiszter-helyettes, a kínai delegáció vezetője is azt emelte ki a tárgyalási forduló lezárulása után tartott sajtóértekezletén, hogy ha kézzelfogható megállapodás nem is született, létrejött egy olyan elvi egyezség, amely szerint az észak-koreai nukleáris tevékenységek befagyasztása lehet a megoldás első lépése.

Vang Ji elismerte, hogy Észak-Korea és az Egyesült Államok között még mindig nagy a bizalmatlanság, és nagyok a nézetkülönbségek, különösen az urándúsítási programot illetően, de hozzátette, hogy csökken már a távolság a felek álláspontja között. Az Egyesült Államok egyebek között azt is követeli Phenjantól, hogy szüntesse be urándúsítási programját, de Észak-Korea szerint ilyen nem is létezik.

Fejlesztések befagyasztása feltételekkel

Észak-Korea késznek mutatkozik tehát arra, hogy befagyassza a fejlesztéseket, de csak abban az esetben, ha a hatoldalú tárgyalásokon részt vevő országok azonnali gazdasági segélyt nyújtanak neki, mindenekelőtt energiaszállítások formájában. További feltételként szabja, hogy Washington törölje el a vele szemben alkalmazott gazdasági szankciókat, és vegye le arról a listáról, amelyen a nemzetközi terrorizmust támogató államokat tartja nyilván.

Arról is megegyeztek a felek a mostani pekingi fordulóban, hogy szeptemberben folytatják egyezkedéseiket a kínai fővárosban, sőt még a következő kormányszintű forduló előtt - talán már a nyár közepétől - megbeszéléseket tartanak szakértői szinten Észak-Korea nukleáris leszerelésének első lépéseiről, azok megfigyeléséről és segélyekkel való ellentételezéséről.