Bohózatnak tartják védői Szaddám meghallgatását

Vágólapra másolva!
Bohózatnak nevezték pénteken Szaddám Huszein előző napi bírósági meghallgatását a volt diktátor ügyvédei. A húszfős védőcsapat kitart amellett, hogy a különleges iraki törvényszéknek nincs joga eljárni védencük ellen. A törvényszék vezetője ugyanakkor méltányos tárgyalást ígért, de az ügyvédek szerint Irakban ez nem lehetséges. Pénteken több százan vonultak utcára Szaddám mellett tüntetve Szamarrában, miközben az egyik radikális síita imám a volt diktátor mielőbbi kivégzését követelte.
Vágólapra másolva!

Szaddám Huszein megbízott védőinek csoportja "bohózatnak" minősítette pénteken ügyfelének első törvényszéki meghallgatását, és vitatta az ügyben eljáró iraki törvényszék törvényességét. A védők egyúttal azt is panaszolták, hogy az iraki hatóságok nem engedik őket Irakba utazni, hogy eleget tegyenek megbízatásuknak.

Szaddám Huszein felesége és három lánya húsztagú ügyvédi csapatot bízott meg a volt elnök védelmével. Mohammed ar-Rasdan, az ammáni székhellyel működő kollektíva vezetője külföldi újságíróknak elmondta: csak televízión nézhették a volt iraki elnök csütörtöki meghallgatását az iraki törvényszék előtt, mert az iraki illetékesek minden módon akadályozzák, hogy Irakba menjenek. Rasdan szerint iraki részről többször meg is fenyegették őket.

A csütörtöki tárgyaláson Szaddám Huszein nem ismerte el az ellene felhozott vádakat. Az egykori diktátor szerint az amerikai elnök az igazi bűnös, aki saját árfolyamát akarja növelni a küszöbönálló elnökválasztáson.

Méltányos pert ígérnek

A különleges iraki törvényszék vezetője korábban méltányos pert ígért Szaddám Huszein ügyében. Szálem Csalabi, az előző iraki rendszer vezetőinek ügyeiben ítélkezni hivatott iraki törvényszék vezetője a BBC televízió csütörtök éjjel sugárzott napi politikai magazinműsorában, a Newsnightban kijelentette: a per azokat "a nagyon szigorú jogi normákat" követi majd, amelyeket a délszláv háborús bűnösök felelősségre vonására létrehozott hágai törvényszék is alkalmaz.

Csalabi ugyanakkor elutasította azokat a javaslatokat, hogy Szaddám Huszeint is - Slobodan Milosevic volt szerb vezetőhöz hasonlóan - nemzetközi bíróság elé kellene állítani a szükséges pártatlanság biztosítása végett. Az iraki törvényszéki vezető azt mondta: az iraki nép "a sajátjának érzi ezt az ügyet... függetlenül attól, hogy a nemzetközi közösség mit gondol".

A elnök egyik ügyvédje azonban - ugyancsak a BBC-nek - azt mondta: az a tény, hogy a pert Irakban tartják, lehetetlenné teszi a méltányos jogi eljárást. Dominique Grisay szerint a Huszein ellen felhozott vádak - például az emberiség elleni bűncselekmény - tipikusan nemzetközi és nem nemzeti jog által szabályozott kategóriába esnek, így nemzetközi törvényszéki eljárás lenne csak elfogadható. Grisay szerint ilyen vádak esetén már az megkérdőjelezi a semlegességet, hogy a bíró iraki nemzetiségű.

Tüntetés Szaddám mellett

A volt diktátor több száz híve pénteken utcára vonult Szamarrában, elítélve a hatalmától megfosztott államfő bírósági perét. A tüntetők, köztük nők és gyermekek, a megbuktatott elnök képmását magasba emelve vonultak fel az iraki fővárostól 125 kilométerre fekvő, szunniták lakta városban, miközben ütemesen kiáltozták: "Vérünkkel és lelkünkkel védünk meg, Szaddám!". "Egész Irak állítja, hogy Szaddám az ország dicsősége!" - skandálták. A tüntetők közül többen a levegőbe lőttek kalasnyikovjaikkal.

Nem mindenki ért azonben egyet ezzel. Muktada asz-Szadr radikális iraki síita vezető egyik bizalmasa például a volt diktátor mielőbbi kivégzését követelte. Avasz Kafadzsi Bagdad Szadrváros nevű negyedében a pénteki imán mondott beszédében arról szólt, hogy annyira nyilvánvalóak Szaddám Huszein bűnei, hogy tulajdonképpen nem is lenne szükség bírói eljárásra. Szerinte inkább azokat kellene elítélni, "akik sugalmazták és megkönnyítették Szaddám Huszein gonosztetteit, mindenekelőtt az amerikai kormányokat".

Szard mozgalmának egy másik vezetője, Raed al-Hadimi sejk figyelmeztette a külföldi ügyvédeket, hogy eszükbe se jusson Irakba menni Szaddám Huszein védelmének ellátására, de konkrét fenyegetést nem fűzött figyelmeztetéséhez.