Elnapolták a Milosevic-pert

Vágólapra másolva!
Hétfőn kezdte volna meg védelmét előadni Szlobodan Milosevic Hágában. A volt jugoszláv elnök azonban nem kapott erre lehetőséget, mert vérnyomásingadozásai miatt pihenést rendeltek el számára, és elnapolták a pert. A vezető bíró szerint az eljárást gyökeresen át kell alakítani az exelnök egésézségi állapota miatt.
Vágólapra másolva!

Eredetileg hétfőn kezdte volna védelmét előadni Szlobodan Milosevic volt jugoszláv elnök a hágai nemzetközi törvényszéken. A népirtással, emberiség elleni bűntettekkel és háborús bűnökkel gyanúsított exelnök négyórás védőbeszéddel készült, ám hiába érkezett oldott hangulatban a tárgyalóterembe, és hiába vitatkozott az elnöklő bíróval, a jamaikai Patrick Robinson egy orvosi jelentésre hivatkozva határozatlan időre elnapolta a tárgyalást.

A jelentés szerint Milosevicnek mindenképpen pihenésre van szükség, magas vérnyomása miatt. Egy másik orvosi jelentés azt állapította meg, hogy a volt elnök vérnyomása stressz-állapotban rendkívül magasra szökik, pihenő periódus után azonban igen alacsonyra süllyed. Steven Kay, az egyik hivatalból, kirendelt független ügyvéd szerint a volt elnök egészségi állapota fokozatosan romlott az elmúlt öt hónapban és nincs olyan állapotban, hogy ezen a héten a bíróság elé állhasson. A bíróság meghatározatlan időre elnapolta a tárgyalást.

Patrick Robinson szerint a 2002 februárjában kezdődött per "menetének gyökeres felülvizsgálatára van szükség a vádlott egészségi állapotának fényében". A bíró bejelentette, hogy a törvényszék ezzel kapcsolatos döntését hétfőn vagy kedden hozza nyilvánosságra.

A votl elnök egészségi állapota miatt már eddig is több alkalommal kellett félbeszakítani a pert, de nem csak Milosevic egészsége volt hatással az eljárásra. Februárban rossz egészségi állapota miatt leköszönt Richard May, a per vezető bírája, aki a múlt héten elhunyt.

Milosevic 1600 tanút hívott volna

A perben önmagát védő Milosevic összesen körülbelül 1600 tanú behívását kezdeményezte volna, ami ötször annyit, mint ahány embert a vád képviselői javaslatára idéztek be a bíróság elé. A tanúk között szerepel Tony Blair brit államfő és Bill Clinton volt amerikai elnök mellett Madeleine Albright volt amerikai külügyminiszter és ENSZ-nagykövet, valamint Robin Cook volt brit külügyminiszter is.

Milosevic ellen két éve folyik a per, a tárgyalásokon egészen eddig a bűnössége mellett szóló bizonyítékokat ismertették, és a vád tanúit hallgatták meg. Most számolt volna be az eseményekről első alkalommal saját szemszögéből a volt elnök. Milosevic eredetileg 150 napot kapott, hogy előadja védekezését, amelyben elsősorban az ellene folyó eljárás jogosságának vitatására épített.