Vizsgálat indult Berlusconi fia és lánya ellen

Vágólapra másolva!
Pénzügyi visszaélések gyanúja miatt vizsgálatot indított Marina és Piersilvio Berlusconi, Silvio Berlusconi olasz kormányfő lánya és fia ellen a milánói ügyészség. A kormányfő ügyvédje cáfolta a sajtóban ezzel kapcsolatban napvilágot látott értesüléseket.
Vágólapra másolva!

A nyomozás szerint a vizsgálat a Berlusconi család tulajdonában álló Mediaset televíziós konszern által végrehajtott, sugárzási jogok adás-vételével kapcsolatos tranzakciókra vonatkozik, amelyeknél a gyanú szerint szabálytalanságok történtek. A három magán televíziót magában foglaló Mediaset 1994-ben és 1995-ben állítólag offshore cégek közreműködésével vásárolta meg amerikai filmek televíziós sugárzási jogát túlzottan magas, 170 millió dolláros áron.

Marina és Piersilvio Berlusconi a kormányfő első házasságából származó legidősebb gyermekei. A 37 éves Marina a Mediasetet, valamint a Medusa filmvállalatot és a Mondadori könyvkiadót is ellenőrző Fininvest holding alelnöke, a 35 éves Piersilvio pedig a Mediaset alelnöke.

Niccolo Ghedini, a család ügyvédje a Mediaset által közzétett közleményében "teljességgel megalapozatlannak" nevezte hírt. Mint rámutatott, a sugárzási jogokkal kapcsolatos üzletek a kilencvenes évek elején történtek, amikor a két gyerek még egyetemi tanulmányait végezte és sem közvetlen, sem közvetett szerepük nem volt az üzletben.