Milliókat tett otthontalanná az indiai áradás

Vágólapra másolva!
Közel hárommillió ember volt kénytelen elhagyni otthonát India északkeleti részén a monszunesők okozta áradások miatt. A árvíz és a sárlavinák miatt megszűnt a közúti összeköttetés Asszám állam és India többi része között. A hadsereg csónakokkal és helikopterekkel menti a háztetőkre szorult túlélőket, a hatóságok járványok kitörésétől tartanak a menekülteknek felállított táborokban.
Vágólapra másolva!

Közel hárommillió ember volt kénytelen elhagynia otthonát India északkeleti részén, ahol súlyos monszunáradások tombolnak. Az áradat bambusz- és szalmaházak ezreit vitte el, villanyvezetékeket és több mint két tucat kis gátat sodort el. Erről hétfőn számolt be Tarun Gogoi, Asszám állam főminisztere.

A légierő helikoptereket vetett be a külvilágtól elzárt emberek - többségükben háztetőkön menedéket kereső asszonyok és gyermekek - mentésére, akiket csónakokkal is megpróbálnak elérni a katonák. Eddig összesen 3000 embert kellett kimenteni, több százezer embert pedig ideiglenes menekülttáborokban szállásoltak el. A hatóságok járványok elterjedésétől tartanak.

A hegyvidéki Arunácsal Prades államban a heves esők okozta földcsuszamlások utakat tettek járhatatlanná, és hidakat sodortak el. Asszám állam és India többi része között gyakorlatilag megszakadt a közúti összeköttetés. A meteorológiai intézet jelentése szerint az erős esőzések még legalább egy napig folytatódnak az északkeleti országrészben.

A Hindustan Times indiai lap internetes kiadása szerint az árvizeknek eddig 99 halálos áldozata van, Asszám, Nyugat-Bengália és Bihar államokban. Asszám 24 kerületéből 18-ban körülbelül 400 ezer otthont mosott el a víz, a kár mértékét 222 millió dollárra becsüli az állam főminisztere.