Kampány indul a moszlim nők kendőviselési jogáért

Vágólapra másolva!
Kampány indult Londonban az Európában élő moszlim nők kendőviseleti jogáért. A vallásszabadság megsértése ellen tüntető aktivisták azért tiltakoztak, hogy a francia állami iskolákból kitiltották a vallási jelképeket, így a moszlim nők fejkendőjét is. A tiltakozásnak Juszuf al-Karadi egyiptomi vallási vezető volt a hangadója, akit viszont sokan azzal vádolnak, hogy a nők elnyomására buzdít és homofób. A francia kendőtörvényt bírálta Ken Livingstone, London főpolgármestere is, aki szerint a francia javaslat "lépés a vallási intolerancia felé".
Vágólapra másolva!

Aktivisták kampányt indítottak Londonban az Európában élő muzulmán nők kendőviselési jogáért. A hidzsáb, a hagyományos muzulmán kendő viselésének témája heves vitákat kelt az egész kontinensen.

A londoni városházán hétfőn 14 országból mintegy 250 küldött gyűlt össze, hogy kampányt indítson a kendőtilalom ellen, az emberi jogok megsértésének minősítve azt. Az aktivisták leghangosabb támogatói közé tartozik Juszuf al-Karadi vezető muzulmán teológus, aki felszólította Franciaországot, hogy semmisítse meg a fejkendőnek a francia iskolákban szeptembertől bevezetendő tilalmát.

Al-Karadi véleménye szerint "e tilalom gettómentalitást idéz fel". Mint mondja, ez nem egyeztethető össze a civilizációval, egyértelműen visszalépés, ellentétes a vallási és egyéni szabadsággal.

Az egyiptomi születésű vallási vezető, aki 1999 óta nem léphet be az Egyesült Államokba, egyhetes előadókörutat tart Nagy-Britanniában, s felszólalásait nagy viták kísérik. Brit zsidók panaszt tettek ellene a rendőrségen, fajgyűlöletre uszítás miatt, szerintük ugyanis al-Karidi mentegetni igyekszik egyes öngyilkos merényleteket. A londoni konferencia színhelye előtt melegjogi aktivisták is összegyűltek, akik Karadit homofóbiával vádolták és azzal, hogy lábbal tiporja a nők jogait.

A teológushoz hasonlóan elítélte az értekezleten a francia iskolai kendőtilalmat Ken Livingstone, London főpolgármestere is. "A francia tilalom a legreakciósabb javaslat, amely egy európai parlament elé került a második világháború óta. Lépés a vallási intolerancia felé, pedig megesküdtünk, hogy az soha nem ismétlődhet meg Európában,."

A kérdés nem korlátozódik Franciaországra. Több német tartomány is azt tervezi, hogy eltiltja a tanárokat a muzulmán kendő viselésétől. A múlt hónapban az Emberi Jogok Európai bírósága elutasította egy török diáklány fellebbezését, aki 1998-ban azért nem járhatott az Isztambuli Egyetem orvosi karára, mert kendője sértette a hivatalos öltözködési előírásokat.