Zoknijában lopott iratokat Clinton tanácsadója

Vágólapra másolva!
Titkos iratok eltulajdonításával gyanúsítják Sandy Bergert, Clinton egykori nemzetbiztonsági tanácsadóját. Több forrás szerint Berger a kabátjában, nadrágjában és zoknijában vitt ki bizalmas dokumentumokat az amerikai nemzeti archívumból. A volt elnöki tanácsadó állítja, figyelmetlenségből történt az egész, bár azt elismeri: lehet, hogy véletlenül ki is dobott néhány iratot.
Vágólapra másolva!

Nyomozás indult az Egyesült Államokban Sandy Berger ellen, aki Bill Clinton elnöksége idején nemzetbiztonsági tanácsadó volt a Fehér Házban. Bergert azzal gyanúsítják, hogy titkos iratokat vitt haza az amerikai nemzeti archívumból - írja a brit Guardian. A volt nemzetbiztonsági tanácsadó tagja volt a demokrata elnökjelölt, John Kerry kampánystábjának is, a hír nyilvánosságra kerülésekor azonban kilépett.

Berger azt állítja, hogy véletlenül, figyelmetlenségből vitte haza a terroristaelhárítással kapcsolatos iratokat, amikor a 2001. szeptember 11-i merényleteket vizsgáló bizottság által feltett kérdések megválaszolásához gyűjtött anyagot. A dokumentumok egy részét azóta már visszaadta, de néhány még hiányzik. Berger azt mondja, lehet, hogy véletlenül kidobott néhány iratot.

A Bush-kormányzat tisztségviselői ugyanakkor azt nyilatkozták, hogy Clinton egykori munkatársa ellen akkor indult eljárás, amikor az archívum munkatársai látták, hogy kabátjába és nadrágjába dugdos iratokat. A CNN-nek két névtelen forrás is állította, hogy Berger a zoknijába is rejtett el papírokat. Berger ügyvédje szerint ezek valótlan állítások, védence ugyanis nem akart eltitkolni semmit, és ráadásul azt hitte, hogy nem eredeti dokumentumokat, hanem másolatokat visz haza.

A szabálytalanul elvitt iratok arról tartalmaznak információt, hogy Bergernek milyen javaslatai voltak az al-Kaida által még 2000 elejére a Los Angeles-i reptér és más célpontok ellen tervezett - és később meghiúsult - merénylet megakadályozására. A volt elnöki tanácsadó házát már átkutatta az FBI, arról ugyanakkor még nem született döntés, hogy vádat emelnek-e ellene.

A nyomozás valójában már tavaly októberben megkezdődött, de a hír csak a napokban került nyilvánosságra. A demokraták szerint a republikánus kormányzat szivárogtatta ki az információt, hogy ezzel elterelje a figyelmet a szeptember 11-i merényletet és annak előzményeit vizsgáló bizottság csütörtökön nyilvánosságra kerülő jelentéséről. A jelentés várhatóan több ponton bírálni fogja mind a Bush-, mind a Clinton-kormányzatot. A bizottság szóvivője közölte, hogy az ő munkájukat nem hátráltatta az, hogy Berger hazavitt és elvesztett iratokat.