Elraboltak egy egyiptomi diplomatát Irakban

Vágólapra másolva!
Elraboltak egy egyiptomi diplomatát Bagdadban, a túszejtők azt követelik, hogy Egyiptom ne működjön együtt az Irakban állomásozó amerikai erőkkel - jelentette péntek este az al-Dzsazíra arab hírtévé.
Vágólapra másolva!

"A csoport közölte: az emberrablással Ahmed Nazif egyiptomi miniszterelnök kijelentésére válaszoltak, amely szerint Egyiptom felajánlotta, hogy megosztja biztonsági tapasztalatait az átmeneti iraki kormánnyal" - számolt be az al-Dzsazíra, megnevezve a túszt, és bemutatva a fegyveres csoport által küldött videofelvételt.

"A túsz elmondta a felvételen, hogy az egyiptomi nagykövetség nem működik együtt az amerikai erőkkel, és segíteni kell az iraki népnek az újjáépítésben" - hangzott el az arab hírtévében. Az egyiptomi foglyot hat álarcos, fekete ruhás férfi előtt ülve lehetett látni a képkockákon.

Egyiptom bagdadi nagykövetsége megerősítette munkatársuk elrablását. Egy neve elhallgatását kérő egyiptomi diplomata elmondta, hogy kollégája éppen egy mecsetből lépett ki, amikor elhurcolták.

Az egyiptomi az első diplomata, akit a tavasszal kezdődött emberrablások sorozatában elhurcoltak Irakban.