Jeruzsálemtől Gázáig tartott az élő lánc

Vágólapra másolva!
Több tízezer izraeli vett részt vasárnap este a Gázai övezetből való izraeli kivonulás ellenzői által alkotott emberi láncban. A szervezők szerint 200 ezren voltak, míg a rendőrség 130 ezerre becsülte a tiltakozók számát.
Vágólapra másolva!

A telepeseket tömörítő legfontosabb szervezet soraiból kikerülő szervezők szerint a Gázai övezettől Jeruzsálemig nyúló, kilencven kilométer hosszú láncban több mint 200 ezer ember vett részt.

Az izraeli hadsereg rádiójának beszámolója szerint a rendőrség több mint 130 ezerre becsülte a résztvevők számát. Jeruzsálemben a város fő közlekedési ütőere, a Jaffa út mentén alkottak láncot a tüntetők, akik közül egyesek izraeli zászlót lengetve, transzaperenseket magas tartva tiltakoztak Ariel Saron izraeli miniszterelnöknek a Gázai övezetbeli zsidó telepek felszámolását célzó terve ellen.

Incidensről nem érkezett jelentés. Két hónappal ezelőtt mintegy százötven ezer ember tüntetett Tel-Avivban a gázai kivonulás mellett.