Napokon belül dönt Bush a szeptember 11. bizottság ajánlásairól

Vágólapra másolva!
George Bush amerikai elnök valószínűleg két napon belül dönt arról, hogy az Egyesült Államok ellen 2001. szeptember 11-én elkövetett terrortámadások körülményeit vizsgáló bizottság múlt héten megszületett több mint 40 ajánlásából melyeket fogadja el - jelentette be vasárnap egy magas rangú kormánytisztviselő. Bush kihívója, John Kerry már bejelentette, hogy mindeegyik ajánlást támogatja.
Vágólapra másolva!
Az elnökjelöltekkel kampányol a szeptember 11. bizottság/nagyvilag/20040723ajanlasai.htmlSem Bush, sem Clinton nem felel 2001. szeptember 11-ért/nagyvilag/20040722titkosszolgalati.html

A Fehér Ház a hétfő nappal kezdi el tanulmányozni, hogy szerinte mely javaslatok javítják valóban az amerikai belbiztonságot, és az elfogadandók közül melyeket lehet kormányrendelettel, melyeket törvénnyel bevezetni. A neve elhallgatását kérő tisztségviselő arról nem volt hajlandó nyilatkozni, hogy szerinte az elnök mely ajánlásokat fogadja el.

Hétfő este kezdődik a Demokrata Párt országos jelöltállító kongresszusa a novemberi elnökválasztásra. John Kerry szenátor a valószínű elnökjelölt. Hagyomány, hogy jelöltállító kongresszus idején a másik párt jelöltje nem mutatkozik sokat a nyilvánosság előtt. Bush is így tesz, visszavonul texasi birtokára. Viszont annak bejelentése, hogy a bizottsági ajánlások közül melyeket fogadja el, bizonyosan elvonja valamennyire a figyelmet a demokrata párti konvenciótól.

A demokrata Kerry azonnal támogatta a bizottság minden ajánlását, amikor az azokat tartalmazó jelentést csütörtökön nyilvánosságra hozták. Kampánytisztviselői szerint az ellenzéki elnökjelölt közölte, hogy ha elnökké választják, akkor kormányrendelettel bevezetne mintegy tucatnyi ajánlást. Például azonosíttatná a terroristák minél több lehetséges búvóhelyét, és felméretné ezek jelentőségét, továbbfejlesztené az amerikai-szaúdi viszonyt, hogy a szaúdi hatóságok teljes elszántsággal csapjanak le az országban bujkáló terroristákra, az Egyesült Államokat példaképül állítaná a muzulmán demokráciák elé, és más országokkal közösen kidolgozna egy átfogó stratégiát az iszlám terrorizmus ellen.

Azokat az ajánlásokat, amelyekhez kongresszusi jóváhagyás kell, választási év lévén csak sziszifuszi munkával lehet valóra váltani. Viszont a törvényhozás nem várhat velük hónapokig, de még hetekig sem, mert a 9/11-es bizottság szerint az ország állandó veszélynek van kitéve az esetleges újabb terrortámadásoktól. Ezt erősítették meg az amerikai hírszerzésnek a legutóbbi hetekben szerzett információi is. És emiatt a demokrata párti törvényhozók csütörtök óta mindennap elmondják, hogy a lehető legsürgősebben cselekedni kell.