Újabb felszólítás Szerbiának a magyarellenes atrocitások miatt

Vágólapra másolva!
Levélben adott hangot súlyos aggodalmának Christopher H. Smith, New Jersey-i republikánus képviselő, az amerikai Kongresszus Helsinki Bizottságának elnöke a folytatódó vajdasági magyarságot és más kisebbségeket érintő atrocitások miatt. A július 21-én kelt levelet az amerikai képviselő hétfőn nyújtotta át Szerbia-Montenegró nagykövetének azután, hogy a múlt héten találkozott Boris Tadic szerb elnökkel Washingtonban.
Vágólapra másolva!

A republikánus képviselő felhívta a szerb elnök figyelmét a Vajdaságban előforduló magyar és más kisebbségekhez tartozó, főképpen fiatalokat érő bántalmazásokra, a temetők meggyalázására és a tulajdon rongálására. "A politikai vezetők számára kihívást jelent szembenézni ezekkel a bűncselekményekkel, ám ezen cselekedetek erőteljes és nyilvános elítélése a válasz részét kell, hogy képezzék," fejti ki levelében Smith. Másképpen a társadalom szemet huny a türelmetlenség felett, sőt szimpátiát keltve a gyűlöletből fakadó cselekmények iránt, segíti azok további előfordulását.

Smith felszólította a szerb elnököt és a politikai vezetőket, hogy határozottan ítéljék el a vajdasági atrocitásokat. Kérte, a helyi rendőrség világos utasítások szerint a végsőkig járjon el a nemzetiségellenes bűncselekmények elkövetői ellen, hogy megakadályozzák azok továbbterjedését.

"Az Ön határozott kiállása Szerbia állampolgárai és az őket illető jogok mellett erőteljes üzenetet küldene, hogy Szerbia maga mögött hagyta a Milosevic-korszak alatt kifejlődött etnikai alapú diszkriminációt és nemzetiségi gyűlöletet", zárja levelét Smith.

A New York-i székhelyű Hungarian Human Rights Foundation (HHRF) értesülései szerint, Boris Tadic múlt heti washingtoni útján a Kongresszusban több ízben is felvetették a vajdasági magyarellenes atrocitások ügyét. Az a tény, hogy két héttel ezelőtt Tom Lantos, a Képviselőház külügyi bizottságának demokrata elnöke erélyes hangvételű levelet intézett Vojislav Kostunica szerb miniszterelnöknek, most pedig a tekintélyes Helsinki Bizottság republikánus elnöke szólította fel a szerb elnököt, jelzi: fokozódik a külső nyomás Szerbiára, hogy megfékezze a Vajdaságban tapasztalható súlyos nemzetiségellenes kilengéseket.

A HHRF évtizedek óta szoros együttműködésben dolgozik a Helsinki Bizottsággal és emberjogi jelentései révén folyamatosan tájékoztatja a közép-kelet-európai magyar kisebbségek helyzetéről. Így például, június 22-én Hámos László, az alapítvány elnöke megbeszélést folytatott Smith képviselővel a Vajdaságban 2003 ősze óta erősödő kisebbségellenes jelenségekről, kérve sürgős közbenjárását.