Szudán elfogadta a Biztonsági Tanács határozatát

Vágólapra másolva!
Szudán mégi elfogadta az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) szankciókkal fenyegető határozatát. A BT abban az esetben léptet életbe kereskedelmi megszoríytásokat az ország ellen ha a kormány harminc napon belül nem fegyverzi le a Darfúr tartományban garázdálkodó arab milicistákat. Eközben Franciaország beindította a milicisták elől Csádba menekült darfúri feketék segélyezését, és katonákat küldött véedlmükre. Darfúrban a dzsandzsavídeknek nevezett milicisták harmincezer embert öltek meg, egymillió ember menekült el a vérengzések elől.
Vágólapra másolva!

Szudán előbb elutasította, majd mégis elfogadta szombaton az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatát, amely "szankciókkal felérő lépések" megtételét helyezte kilátásba arra az esetre, ha Kartúm 30 napon belül nem fegyverzi le, és nem állítja bíróság elé a nyugat-szudáni Dárfúrban kegyetlenkedő, fosztogató arab milíciák tagjait.

Mahdi Ibrahim Malek szudáni informatikai és távközlési miniszter sajnálkozását hangoztatta amiatt, hogy a darfúri válság ügye "ilyen hamar" a BT elé került, és kijelentette, hogy kormánya teljes mértékben visszautasítja a (szankciókkal való) fenyegetőzést.

Később az Afrikai Uniónál akkreditált szudáni nagykövet, Addisz-Abebában az etióp fővárosban bejelentette, hogy Kartúm kénytelen-kelletlen mégis elfogadja a pénteken hozott BT-határozatot. "Szudán elfogadja a BT Dárfúrral kapcsolatos határozatát, mert az ENSZ tagja, s nincs más választása. Kartúm nem örül a határozatnak, de lehetőségei szerint igyekszik eleget tenni neki" - mondta Oszman asz-Szaíd nagykövet.

Az Szaíd hozzátette: "tisztában vagyunk vele, hogy ellenségeink habozás nélkül újabb intézkedéseket hoznának hazánk ellen, ha nem így cselekednénk". Kirohanást intézett az Egyesült Államok ellen, amely a határozat tervezetét benyújtotta.

Szavai szerint az amerikai javaslatnak semmi köze a darfúri térségben élő feketék jogaihoz, illetve boldogulásához. Az amerikaiakat kizárólag választási megfontolások vezérelték. Az amerikai elnök, George Bush azt gondolja, hogy ezzel szavazatokat szerezhet az amerikai feketék körében a novemberi elnökválasztáson - fejtegette a szudáni nagykövet.

Közben a Csádban állomásozó francia erők Jacques Chirac francia elnök rendeletére megkezdték szombaton a darfúri térségből Csád keleti részére menekült több ezer szudáni fekete segélyezését. Katonai szállító repülőgépek és helikopterek tizenkét tonnányi segélyrakományt vittek a térségbe: gyógyszert, gyermektápszert és sátrakat.

Egyúttal megkezdték s még a hét végén befejezik kétszáz francia katona átvezénylését a csádi fővárosból, N'Djamenából a kelet-csádi térségbe. A katonák feladata az lesz, hogy a határ környékén járőrözve megakadályozzák, hogy a szudáni dzsandzsavíd arab milíciák rajtaüssenek a csádi menekülttáborokon.

A szudáni arab milíciák külföldi segélyszervezetek munkatársai szerint ezreket mészároltak le Szudán darfúri térségében és a szomszédos Csád keleti részén azzal a céllal, hogy elűzzék a darfúri térségből az ott letelepedett fekete földműveseket.