Tízezer volt milliomos nyomorog egy szigeten

Nauru, a világ legkisebb országa, pár éve még a leggazdagabb hely volt a világon. Mára nincs áram, nincs víz, bezártak az iskolák, az embereknek alig jut élelem. A csendes-óceáni sziget bányája kiürült, a mesés bevételek elfogytak. A szó szerint csődbe ment ország gazdaságát ausztrál menedzserek vették kezükbe, miután a helyi politikusok profikra bízták a pénzügyminisztériumot.

A sziget fölülről

Ezen a nyáron Nauru politikai elitje önként lemondott a pénzügyek irányításáról. Mivel az ország csődbe jutott, ausztrál közgazdászokat, menedzsereket hívtak a kis szigetre, akik teljesen átvették a pénzügyminisztérium vezetését. Az 1968 óta független köztársaság most újra közel jár a gyarmattá váláshoz. Nauru húsz éve még a világ egyik leggazdagabb országa volt. Amióta viszont kimerült a foszfát-bánya, a sziget tizenkétezer lakója nyomorog. Az elmúlt években a nauruiak egyetlen bevételi forrása a menekült-táborok felállítása volt.

Az Egyenlítő közelében, Ausztráliától észak-keletre van Nauru, az alig több mint 21 négyzetkilométeres sziget. 1798-ban angol hajósok fedezték föl, majd 1888-ban német gyarmat lett. A német uralom idején derült ki, hogy az egyébként nem túl érdekes sziget mélyén foszfát van. A termelést 1906-ban kezdték. Az első világháború alatt az ausztrál hadsereg foglalta el a szigetet, és a következő évtizedekben Nagy-Britanniával és Új-Zélanddal közösen felügyelték. A második világháborúban japánok foglalták el Naurut, és a lakosság kétharmadát kényszermunkára hurcolták. A háború után az ENSZ Ausztrália felügyeletére bízta a szigetet, mely 1968-ban elnyerte a függetlenséget.

A foszfát exportjából hatalmas jövedelmet szereztek a sziget aktuális tulajdonosai. A hetvenes és a nyolcvanas években, amikor már önálló köztársaság volt, akkor a nauruiak voltak a leggazdagabbak a világon, az egy főre jutó jövedelem átlaga alapján. Adózni egyáltalán nem kellett, a tízezer naurui bármit megvehetett, amit a szigetre szállítottak.

Meddőhányó - a sziget nagy része így néz ki

A kilencvenes évek elejére azonban látszott, hogy a foszfát fogyóban van. Mára teljesen elfogyott az értékes ásványkincs, és a helyén semmi sem maradt. Nauru területének 90 százaléka meddőhányó. Még az ivóvizet is importálni kell és élelem sincs a szigeten. A helyieknek így folyamatosan muszáj vásárolniuk, de nincs mit eladniuk, és így hamar felélték mesés gazdagságukat. A környékbeli szigetekkel ellentétben nem tudnak a turizmusból megélni, mert a sziget egy hatalmas elhagyatott bányára hasonlít. A kormány a foszfátból származó régi vagyont jórészt ausztráliai ingatlanokba fektette, melyek vagy elértéktelenedtek vagy megkaparintották az ország hitelezői. Annyira nincs már pénz az országban, hogy naponta csak néhány órát van áramszolgáltatás, és a közalkalmazottak hónapok óta nem kapnak fizetést. Így bezártak az iskolák, a kormányhivatalok, de még a kórházak is. Annyira kevés most a pénz a valaha milliomosok szigetének számító Naurun, hogy az államfő egy-egy külföldi útja több havi költségvetésnek megfelelő összeget emészt fel.

Sokáig tele volt ötletekkel a sziget vezetése, hogyan lehetne kiegészíteni az egyre csökkenő foszfát-bevételeket. 1989-ben a sziget a Nemzetközi Bírósághoz fordult, kártérítést követelve a megszálló nagyhatalmaktól az általuk elvitt foszfát után. 1993-ban peren kívül sikerült megegyezni velük, és dőltek a milliók a kis szigetre: Ausztrália 20 éven keresztül évi 2,5 millió ausztrál dollárt ad, Új-Zéland és Nagy-Britannia pedig 12-12 millió amerikai dollárt utalt át szigetnek.

A kilencvenes évek végén a sziget 18 fős parlamentje úgy döntött, hogy adóparadicsommá alakítja át az országot, ha már a bányák kimerültek. A világ egyik leggyorsabban fejlődő off-shore központja lett Nauru. Elsősorban az orosz szervezett alvilág forgatta itt a pénzét, de a világ minden pontjáról jegyeztek be cégeket Naurun. Annyira könnyű volt pénzt mosni itt, hogy a világ hét legerősebb gazdasági nagyhatalma, a G7 csoport, néhány évvel ezelőtt megfenyegette a szigetet. Nauru ellen minden létező gazdasági embargót bevezettek, és a sziget végül meghátrált. Miután a pénzmosásból sem lehetett már fenntartani a szigetet, a menekült-üzlet következett.

A főváros: Yaren

Az elmúlt években háromszor is előfordult, hogy Ausztráliába induló ázsiai menekültek hajói Nauruban kötöttek ki. Először egy 400 fős csoportot fogadott be Nauru, 20 millió dollárért. A pénzt az ausztrál kormány adta, amely így próbálta elvenni a menekültek kedvét a bevándorlástól: a kopár szigeten ugyan demokrácia van, de az oda irányított menekültek semmi jóra sem számíthattak. A táborokra alig költöttek valamit a nauruiak, gyógyszer és orvosi ellátás egyáltalán nem volt, és a menekültek egy része éhségsztrájkba kezdett. A nemzetközi felháborodás miatt Ausztrália már nem deportálja Nauruba a menekülteket, de ezzel ennek a bevételi forrásnak is befellegzett.

Idén tavaszra romlott el annyira a helyzet, hogy egyáltalán nem maradt pénz Naurun. A totális államcsőd miatt sorra buktak meg a kormányok, miután 2003-ban meghalt Bernard Dowiyogo, aki a függetlenség óta vezette az országot. Azóta René Harris és Ludwig Scotty váltják egymást a sziget élén: Harris annak a híve volt, hogy egyedül kell megoldani a helyzetet, Scotty viszont kész volt lemondani a nemzeti önrendelkezésről is, valamilyen megoldásért. Scotty utoljára idén júniusban szerezte meg a hatalmat, és azonnal behívta az ausztrál közgazdászokat. Egy alkotmánymódosítással teljhatalmat adott az ausztrál kormány által küldött szakembereknek, hogy tegyék rendbe az ország pénzügyeit, állítsák új pályára a gazdaságot, és találják ki, hogy miből élhetnének a helyiek a továbbiakban. Egyelőre még nem látszik a kiút, a külföldi menedzserek még csak a hitelezőkkel egyezkednek, amelyek közül a legtöbbet a General Electrics nevű amerikai cég követel.

A megoldási lehetőségek közül két drasztikus ötletet is komolyan fontolgatnak Naurun: az egyik szerint lemondanak a függetlenségről, és megkérik Ausztráliát, hogy vegye birtokba újra a szigetet. A másik lehetőség, hogy az egész lakosság átköltözik egy lakatlan szigetre, ahol meddőhányón kívül más is van.

Magyari Péter