Agyhártyagyulladás- és vérhasjárvány tört ki Oroszországban

Vágólapra másolva!
Savós agyhártyagyulladás-járvány ütötte fel a fejét Oroszországban. A betegséggel elsősorban gyerekek fertőződnek meg, akik szennyezett folyók vizében fürödtek. A megbetegedések miatt több gyerektábort bezártak, és egy, az oroszországi kupára Moszkvába érkezett ifjúsági futballcsapat is kórházba került. Ugyanakkor vérhasjárvány tört ki egy vlagyimiri kórházban, ahová valószínűleg fertőzött étellel hurcolták be a kórokozókat.
Vágólapra másolva!
Újra fellángolhat a SARS-járvány/nagyvilag/20040423meghalt.htmlA spanyolnáthajárvány is madaraktól jött/tudomany/elet/20040210aspanyolnathajarvany.html

Savós agyhártyagyulladás járvány tört ki Oroszországban. A betegség a vírusos bélfertőzés szövődménye, elsősorban szennyezett vízzel terjed. Országszerte több táborból kellett tömegesen kórházba szállítani a nyaraló gyerekeket, akik fertőzött vízzel érintkeztek.

JekatYerinburgban kétszázkilenc, vírusos bélfertőzéstől szenvedő kisgyermeket szállítottak kórházba, közülük harmincnyolc esetében a bélfertőzés szövődménye, a savós agyhártyagyulladás diagnózisa is beigazolódott - közölte kedden Nagyezsda Baskova, a jekatyerinburgi tiszti főorvos helyettese.

A tömeges vírusos bélfertőzéses megbetegedések 10 nappal korábban kezdődtek Kurganovo faluban egy gyermektáborban. Előzetes adatok szerint a járványt az váltotta ki, hogy a gyermekek a Csuszovaja folyó szennyezett vizében fürödtek. A tábort múlt szerdán az egészségügyi hatóságok bezárták.

A Novoszibirszki terület kórházaiban jelenleg 177 embert, közöttük 144 gyermeket ápolnak savós agyhártyagyulladással. A megbetegedések száma itt már elérte a 258-at. Egészségügyi szakemberek szerint a járvány várhatóan tovább folytatódik: még legalább két hétig, a fürdési szezon végéig eltart, mivel legtöbben a szennyezett vizekben fertőződnek meg. A megyei egészségügyi főosztály vezetője, Natalja Gomerova elmondta: eddig három gyermektábort zártak be. A tömeges megbetegedéseket feltehetően az okozta, hogy a télen és tavasszal nagy mennyiségű szennyvíz került az Ob folyón lévő víztározóba.

Moszkvában a tobolszki ifjúsági futballcsapat tagjait ápolták kórházban savós agyhártyagyulladással. A sportolók feltehetően még otthon fertőződtek meg fürdés közben vagy rossz minőségű ivóvizet fogyasztva. A csapat július 24-én utazott Moszkvába az orosz labdarúgó bajnokságra. Szállodájukba július 30-án hívták ki a mentőket, többüket kórházba szállították. Három fiatalnál állapítottak meg savós agyhártyagyulladást, a többieket a kivizsgálás után hazaengedték.

A moszkvai tisztiorvosi szolgálatnál elmondták: a betegség lappangási ideje tíz nap, így a kamaszok feltehetően még otthon fertőződtek meg. Cáfolták, hogy a moszkvai ifjúsági amerikaifutball Európa-bajnokságon részt vevő sportolók közül bárki is savós agyhártyagyulladásban szenvedett volna.

Vérhasfertőzést kapott 126 beteg az oroszországi Vlagyimir város elmegyógyintézetében. Jevgenyij Liszicin, a terület tiszti főorvosa kedden elmondta, hogy az első betegek egy héttel ezelőtt jelentkeztek, és heveny bélpanaszokról számoltak be. Hat fertőzött állapota súlyos. A hatóságok azonnal lépéseket tettek a megbetegedések megfékezésére, a fertőtlenítések megkezdésére. Az előzetes vizsgálatok szerint a fertőzést a konyhai dolgozók hurcolták be a kórházba élelmiszerekkel.