Észt légteret sértette egy orosz kémrepülőgép

Vágólapra másolva!
Rövid időre megsértette egy orosz felderítő repülőgép Észtország légterét. A két percig tartó közjáték alkalmával nem volt szükség az ország légterét védő NATO gépek bevetésére.
Vágólapra másolva!

Az észt fegyveres erők parancsnokságának keddi közleménye szerint az észt légvédelem radarjai hétfő délután észlelték az An-30-as gépet, amely 6100 méter magasban haladt az észt légtérben. Az orosz gép a Finn-öbölben fekvő Vaindloo-sziget térségében hatolt be a kis balti köztársaság légterébe.

Taavi Tuisk, a fegyveres erők szóvivője hozzátette, hogy az észt légteret biztosító NATO-gépeket nem kellett segítségül hívniuk, mert az orosz repülőgép csupán két percig tartózkodott Észtország felett.

Az Oroszországgal szomszédos három balti köztársaság - Észtország, Lettország és Litvánia - idén tavasszal vált a NATO tagjává. A három ország nem rendelkezik saját légierővel, ezért légterük védelmét NATO-gépek biztosítják.