Béketárgyalások kezdődhetnek Darfúrról

Vágólapra másolva!
Az Afrikai Unió közvetítésével béketárgyalásokról állapodott meg a szudáni kormányzat és a darfúri lázadók vezetése. Először augusztus 23-án ülnek össze a felek, hogy egyezkedjenek a békéről. A főként feketék lakta országrészben humanitárius válság alakult ki a szudáni vezetés hallgatólagos beleegyezésével tevékenykedő arab milíciák és a fekete földműves lakosság közötti fegyveres összecsapások miatt.
Vágólapra másolva!

Béketárgyalások megkezdéséről egyezett meg a szudáni kormány a humanitárius válságtól sújtott Darfúr tartományban harcoló lázadók vezetőivel. Az Afrikai Unió (AU) székhelyén, Addisz-Abebában kiadott vasárnapi közlemény szerint az első találkozóra augusztus 23-án kerül sor a nigériai fővárosban, Abujában. Az egyezség az AU közvetítésével jött létre.

Musztafa Oszman Iszmail szudáni külügyminiszter a hét végén kijelentette, hogy Kartúm nem érzi magát felelősnek a darfúri humanitárius válságért, mivel a (helyi fekete lakosság érdekeiért harcoló) "lázadók kezdték a háborúskodást" az ország nyugati részén. A külügyminiszter az amerikai CNN hírtelevíziónak adott nyilatkozatában tagadta, hogy kormánya támogatná a térségben fosztogató, öldöklő arab dzsandzsavíd milíciákat.

A nemzetközi közösség ugyanis azzal vádolja az afrikai ország arab többségének érdekeit képviselő kartúmi kormányt, hogy támogatja a lovas nomád arab dzsandzsavíd milíciákat abban a harcban, amelyet a darfúri térség letelepedett, földműves fekete lakossága ellen folytatnak a térség kevés használható földterületének birtoklásáért. Nemzetközi segélyszervezetek helyszínen tartózkodó képviselői szerint a dzsandzsavídok civileket gyilkolnak le az országrészben. Egy minap nyilvánosságra hozott ENSZ-jelentés szerint Kartúm - vagy közönyösségből, vagy cinkosságból - szemet huny a kegyetlenkedések fölött.

A világszervezet Biztonsági Tanácsa a közelmúltban szankció jellegű intézkedésekkel fenyegette meg a szudáni kormányt, amennyiben nem lép fel határozottan a Darfúrban kialakult humanitárius válság megoldása és az arab milíciák megfékezése és megbüntetése érdekében.