Japán közelében lezuhant egy amerikai harci gép

Vágólapra másolva!
Lezuhant gyakorlatozás közben az USS John C. Stennis amerikai repülőgép-hordozó egyik S-3B Viking típusú harci gépe kedden a japán partoktól mintegy 70 kilométerre, a négyfős személyzet után folyik a kutatás - közölte az amerikai haditengerészet.
Vágólapra másolva!

A Stennis és hadgyakorlatban szintén részt vevő Kitty Hawk repülőgép-hordozó folytatja a kutatást az eltűnt katonák után. A japán Ivodzima sziget közelében történt baleset okának feltárására megindult a vizsgálat - közölte közleményben a 7. amerikai flotta.

A baleset az okinavai amerikai katonai támaszpont közelében az amerikai légierő és a haditengerészet közösen tartott éves hadgyakorlata közben történt. A gép "rutinjellegű gyakorló feladatot" hajtott végre.

A Vikingek felderítésre, más repülőgépeknek a levegőben üzemanyaggal való feltöltésére, valamint rakétatámadások végrehajtására egyaránt alkalmasak.