Turistákat zsebelnek ki a szenpétervári rendőrök

Vágólapra másolva!
Sok szentpétervári rendőr igazoltatáskor kizsebeli a turistákat - állítja az AFP francia hírügynökség sértettek beszámolói alapján. Egy svájci férfitől 200 dollárt szereztek meg a trükkel a rendőrök. Ittas személyek, fiatalok és hajléktalanok legtöbbször az áldozatok.
Vágólapra másolva!
Forrás: MIT
Szentpétervár

Külföldi turistákat zsebel ki igazoltatásnak álcázott összjáték keretében a szentpétervári rendőrség alkalmazottainak egy része - panaszolják a kárvallottak. Az AFP francia hírügynökség az egykori cári székvárosba látogató külföldiek keserű tapasztalatairól szóló anyagában számolt be a szentpétervári rendőrök módszereiről.

Egy svájci turista szerint a fényes Nyevszkij sugárúton három rendőr igazoltatás címén feltartóztatta, elkérték összes okmányát és pénztárcáját is. Miközben az igazoltatott tört oroszsággal próbálta elmagyarázni az egyik rendőrnek, hogy turistaként érkezett Szentpétervárra, a másik kettő elvonult, hogy vizsgálatnak vesse alá az átadott iratokat. Pár perc múlva vissza is adták a tulajdonosnak a holmikat, majd sietősen távoztak. Az ellenőrzött svájci belenézve pénztárcájába két 100 dollárosa helyén két tízrubelest talált (egy rubel 0,3 dollárt ér). "Jól csinálták, igazi csapatmunka volt" - állapította meg elismerően a kizsebelt turista.

Jurij, a vezetéknevét elhallgató orosz rendőr nem cáfolta, hogy ilyen esetek sűrűn előfordulhatnak. "A rendőrök semmit nem kockáztatnak, különösen nem, ha a külföldi ittas, és akkor meg miért ne?" - fogalmazta meg az eljárás lényegét. Az állampolgári jogokra felügyelő nem kormányszervek képviselői megerősítették a francia hírügynökségnek, hogy Oroszországban gyakoriak a rendőri visszaélések.

A túlkapások áldozatai leggyakrabban ittas személyek, fiatalkorúak, hajléktalanok, vagy éppen a nyelvet nem ismerő külföldiek. A rendőrök előszeretettel pécézik ki a kaukázusiakat és a közép-ázsiaiakat is. Hivatalos adatok szerint tavaly 500 bűncselekményt követtek el külföldiek ellen Oroszország második legnagyobb városában.